Nehogy már úgy nézzen ki, mint valami indián

A Utah állambeli Arrowhead általános iskola egyértelműen nem a diverzitás bajnoka. Egy másodikos fiút hazaküldtek frizurája miatt, ugyanis nem tartották azt helyénvalónak. A dolog azért aggályos, mert a fiú csupán indián gyökerei előtt tisztelgett azzal, ahogyan a haját hordta.

A Mohawk stílusú frizura nagyon is gyakori a Seneca törzsből származók között, így érthető, hogy a másodikos gyerek miért vágatott magának ilyen stílust. Az iskola vezetői azonban már kevésbé voltak megértőek. Egészen addig nem engedték, hogy visszatérjen, amíg hivatalos levelet nem kaptak arról, hogy valóban a hagyományos indián törzshöz tartozik a kérdéses frizura.

A megoldást végül az jelentette, hogy egy, hivatalosan is a Seneca törzshöz tartozó képviselő írt egy levelet, melyben elmagyarázta, hogy a szóban forgó hajviselet valóban az ő törzsük egyik szimbóluma.

A fiú apja, Gary Sanden elmondta, hogy bár megérti az iskola aggályait a különböző frizurákkal és ruházatokkal kapcsolatban, az azért elég aggasztó, hogy mennyi bonyodalom árán sikerült csak velük elfogadtatni a dolgot.

Sajnálatos módon nem ez az első eset, hogy diszkriminálnak indián felmenőkkel rendelkező gyerekeket az Egyesült Államokban. Még 2012-ben Miranda Washinawatok kénytelen volt kihagyni egy kosármeccset, mert az egyik órán anyanyelvén, a Menominee nyelven beszélt. Természetesen az iskola később elnézést kért.

Az Egyesült Államok kormánya híres arról, hogy nem nézi jó szemmel a különböző indián törzsek hagyományait. A történelem során számtalan módszerrel próbálták elnyomni őket, például azzal a gyakorlattal is, mely során kiszakították az indián családok gyerekeit és bentlakásos iskolába küldték őket. A többi közt emiatt kezdenek eltűnni a köztudatból az indián nyelvek, melyek megmentésére a közelmúltban indultak el csupán törekvések.

Fotó: Flickr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez