Izraeli tigris gyilkolt Új-Zélandon

Az Izraelben született szumátrai tigris az állatkert egyik munkatársára támadt.

Oz volt az egyetlen hím tigris a Hamilton-i állatkertben. Hogy pontosan mi történt, azt egyelőre senki sem tudja. A látogatók már ott voltak tegnap reggel, és az egyikük annyit látott, hogy egy női alkalmazott kinyitotta a tigrisketrec ajtaját, hogy kiengedje az állatokat a kifutóba. Aztán a vendég továbbsétált, és úgy fél vagy háromnegyed óra múlva odament hozzá az állatkert egyik munkatársa, és kicsit pánikban arra kérte, hogy távozzon – meséli a New Zealand Herald-nak. Mindenkit hazaküldtek, az intézmény csütörtökig zárva marad.

A szerencsétlenül járt nő, Kudaweh már 20 éve dolgozott az állatkertben – közölte a rendőrség. Kurátor volt, ő választotta ki, melyik állatokat vásárolják meg, és melyikeket adják tovább. Hogy hogyan és miért támadott rá Oz, még vizsgálják. Azt nem árulta el az igazgató, hogy mi lesz az izraeli szumátrai tigris sorsa.

Az állatkertet évente 128 ezren látogatják – ez Új-Zéland negyedik legnépszerűbb ilyen intézménye. Azt nem tudni, hogy a szerencsétlenség idején hányan voltak ott, de az igazgató szerint egy vendég sem volt veszélyben.  A 25 hektáros területen több mint 600 állat él. A szumátriai tigris különösen veszélyeztetett faj, 400-nál is kevesebb van már belőle természetes élőhelyén, az indonéziai Szumátrán.

Fotó: Oz egyik tigristársával játszik. Hamilton Zoo.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez