III. Richárd szelleme kísért a Leicester Katedrálisban

Egy brit szellemvadász azt állítja, hogy sikerült lencsevégre kapnia III. Richárd szellemét, amiről egy képet is közzé tett.

A különös felvételt Christine Hamlett készítette, aki szerint III. Richárd szelleme, egészen pontosan az arca jelent meg a katedrális kőburkolatán. Az 58 éves norwichi nő, akit a barátai csak „ a szellemek paparazzójának” hívnak, elmondta, hogy már akkor érezte III. Richárd jelenlétét, amikor betette a lábát a katedrálisba, ami egyébként sokkal kisebb belülről, mint amekkorának kívülről látszik.

Az egész épület „büszkesége” III. Richárd sírhelye – mondta a nő, aki azt is elárulta, hogyan csalogatta elő a volt angol király szellemét. „Felszólítottam a katedrálisban lévő szellemeket, hogy mutassák meg magukat nekem, hogy csinálhassak róluk néhány fényképet” – közölte Christine, aki ezután elkezdte kattintgatni digitális fényképezőgépét. A szellemvadásznő végül a számítógépén vizsgálta meg a felvételeket, fokozatosan állítva a képek fényerősségét. Elmondásai szerint ezzel a technikával kivehetőek a lencsevégre kapott szellemek.

comp-ghost

III. Richárd Anglia utolsó Plantagenet királya volt, 1485-ben, a bosworthi csatatéren hunyt el. Földi maradványait 2012-ben találták meg a Leceisteri Egyetem kutatói. Azonban három év kellett ahhoz, hogy DNS- és egyéb vizsgálatok során kiderítsék, hogy tényleg az uralkodó maradványait találták-e meg. A vizsgálatok végül igazolták, hogy a csontok, amelyekre egy felbontott parkoló alatt bukkantak, valóban III. Richárd maradványai. Az újratemetés idén márciusban volt, azóta a Leicester Katedrálisban nyugszik az egykori uralkodó.

8a

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez