Begyűjtötték a férfi prostituáltakat az ünnep előtt

Egyiptomban 11 férfit vettek őrizetbe – a hírek szerint pénzért árulták a testüket. Nem ez az első nagyobb akció a melegek ellen. Tavaly az egyik a visszájára sült el.

A 11 férfit a főváros Agúza kerületének két lakásából vitték be, és egy rakás szexuális játékszert is lefoglaltak a rendőrök – írja az állami al-Ahram. A férfiak állítólag egy olyan hálózat tagjai voltak, amely a közösségi médiában toborozta klienseit. A magánkézben lévő Youm7 úgy értesült, hogy a vasárnapi rajtaütés egy nagyobb akció része a négynapos Eid el Adha előtt, amely az iszlám egyik legnagyobb ünnepe. Nemcsak férfi, női prostituáltakat is letartóztattak, meg egy kávéház-tulajdonost, akinek nem voltak rendben az engedélyei.

A BuzzFeed szerint az egyiptomi rendőrség már tavaly erős megfigyelés alá vette azokat az online-oldalakat, amelyeket a melegek használnak. A Grindr randi-app ki is adott egy figyelmeztetést az egyiptomi LGBT közösség tagjainak, hogy legyenek résen: a rendőrség megpróbálhatja csapdába csalni őket.

Jóllehet Egyiptomban törvény nem tiltja a homoszexualitást, erkölcstelenségre való felbújtás címén sok valós vagy vélt meleget vettek már őrizetbe. A lehírhedtebb esetek egyike az volt, amikor 2001-ben a Queen nevű nílusi hajó melegbárjából 52 férfit vittek magukkal a rendőrök. Közülük 21 ellen eljárás is indult “a vallás megsértése” és “rendszeres erkölcstelenkedés” vádjával. A tárgyalásokat elítélték nemzetközi jogvédő szervezetek, részben azért, mert az egyiptomi médiában ismertették a vádlottak teljes nevét és pontos címét.

Tavaly decemberben pedig egy újságírónő, Mona Iraqi adott fülest a rendőröknek. Azt mondta, hogy a belváros egyik fürdőjében melegek tartanak hatalmas orgiát. Aztán felvette, ahogy a 26 vendéget elvezetik a rendőrök, majd egy tévéműsorban le is vetítette ezt. Végül azonban a férfiakat nem találta bűnösnek a bíróság, az újságírónőt viszont igen. Nemrégiben hat hónap börtönre ítélték rágalmazásért és valótlan hírek terjesztéséért.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez