Bérbe venné 4 forintért a Kremlt?

Jelenleg ennyibe kerül 1 rubel, amiért orosz kulturális örökségeket szerezhetünk. Persze a rendkívül jutányos üzletnek megvannak a maga feltételei.

Akkor bérelhetünk történelmi épületeket évi 1 rubelért az orosz kormánytól, ha álljuk a felújítási költségeket. A gazdasági nehézségekkel küzdő állam így gondozná lerobbant, de megóvásra érdemes ingatlanait. Nem kevés ilyen van Oroszországban. A jelenlegi 140.000 kulturális örökség harmada szorulna renoválásra – írta még korábban az állami napilap, a Roszszijszkaja Gazeta.

A bérlet törvényes kereteit meghatározó programot Dmitrij Medvegyev miniszterelnök írta alá. Eszerint a bérlő az állami tulajdonban lévő történelmi épületet 49 évig használhatja, ha hét év alatt elvégzi a szükséges felújítást. Ezután ő maga is kiadhatja.

Valójában nem újkeletű az ötlet. Hasonló projekt már évek óta működik az orosz fővárosban. A moszkvai Városházát négyzetméterenként évi 1 rubelért vették bérbe befektetők, akik vállalták, hogy cserébe öt év alatt felújítják. A Kommerszant napilap beszámolója szerint összesen 13 fővárosi épületet adtak így ki 2012 és 2014 között.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez