Törölt számok: 4 ezernél is többen halhattak meg a mekkai zarándoklaton

Mégsem az 1990-es volt a legsúlyosabb katasztrófa a mekkai zarándoklaton, hanem a múlt heti? 25 éve 1400-nál is többen haltak meg. Most viszont kiderült: vélhetően ennek is a többszöröse az idei áldozatok száma. Az egészségügyi minisztérium 4.173 halottról számolt be kedden, majd az adat eltűnt a honlapjáról.

Már a kezdetektől sokaknak tűnt úgy: furcsa számokat publikál a szaúdi egészségügyi minisztérium a múlt héten Mekka mellett agyontaposott áldozatokról. Ma aztán ki is derült, hogy Irán esetében háromszor annyi a halottak száma, mint eddig gondolták: az eltűntként nyilvántartott 300 iráni sem maradt életben Minában. Teherán bírál, fenyeget és vizsgálatot követel.

Szóval sokan vélik úgy, hogy Rijád megpróbálja legalább papíron minimalizálni a veszteséglistát, az összes náció összes áldozatát pedig senki más nem képes összeszámolni. Csak a szaúdi egészségügy, amely meg is tette ezt, és kedden publikálta is honlapján az eredményt. A 776 helyett több mint 4 ezer (!) halottat.  A sokkoló szám, amely minden idők legfeketébb zarándoklatává tenné az idei hadzsot, hamar eltűnt az oldalról. De nem annyira hamar, hogy többen, így az AlBawaba portál ne készítettek volna róla képernyő-fotót.  Íme:

screenshot

Vagyis röviden: a szaúdi helyettes egészségügyi miniszter, Mohamed Aldowale közli, hogy a minisztérium átadott egy fotóalbumot a hatóságoknak 4.173 halott zarándok képével, azonosítás céljából. A halálokok: hőguta, fulladás, agyontaposás. És hogy a kezdetben ismertetett 769-cel szemben 4.173-ra nőtt az áldozatok száma, az utolsó holttesteket a hét elején vették át. Ez már vélhetően a végleges adat. És még arra is figyelmeztet, hogy a minisztérium oldalai az egyedül hiteles oldalak a tragédia ügyében, azok hozzák a hivatalos közleményeket, minden más csak pletyka.

A tragédia kiváltó okáról három verzió forog közkézen. A hivatalos szerint zarándokok két nagy csoportja szembetalálkozott egy minai útkereszteződésben, és a hátul jövők nyomása miatt már nem tudott kitérni egymás elől. Egy libanoni lap úgy tudja: a zűrzavar akkor támadt, amikor népes kíséretével a helyszínre érkezett a szaúdi király fia, Mohamed bin Szalmán Ál Szaúd herceg. Az al-Dzsazíra újságírónője viszont a baleset után a helyszínről azt jelentette, hogy zarándokok egy csoportja átsétált a földön pihenő társain, és akkor tört ki a pánik. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez