Elképesztő házakat terveztek a Marsra

A NASA kifejezetten arra kérte a pályázaton résztvevő tervezőirodákat, hogy olyan házakat álmodjanak meg, amelyeket 3D-és nyomtatókkal lehet „felépíteni”. A beérkezett pályaművek egytől-egyig zseniálisra sikeredtek. A NASA pedig ki is hirdette a győzteseket.

Több mint 165 tervből választották ki a NASA szakemberei a legjobbakat. Azt azonban nem tudni, hogy ezek az épületek valaha is elkészülnek-e majd. A NASA azonban komolyan foglalkozik a témával és a Mars expedícióval, és az is elképzelhető, hogy egyszer egy űrbázist is létrehoznak majd a bolygón.

Az első helyezést a Team Space Exploration Architecture és a Clouds Architecture Office of New York kapta meg, ehhez  25 ezer dollár pénzjutalom is járt. A két tervezőiroda egymással összefogva egy iglu-alakú űrházat tervezett, ami sokak fantáziáját beindította. A második helyen a Team Gamma végzet, tagjai a Gyűrűk Úrából ismert hobbitok házaira emlékeztető szálláshelyet képzeltek el a Marsra. Ők 15 ezer dollárral lettek gazdagabbak. A harmadik helyet a Team LavaHive kapta meg egyszerű, de praktikusnak értékelt tervével.

Az első helyezet
Az első helyezett.
A második helyezet
A második.
A hamradik helyezet
A bronzérmes.
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez