Vallásuk miatt végzett áldozataival az oregoni ámokfutó?

Egy szemtanú szerint kikérdezte a vallásukról áldozatait az a fegyveres, aki csütörtökön tucatnyi embert megölt és legalább húszat megsebesített az Umpqua Városi Főiskolán az Oregon állambeli Roseburgben.

A 20 éves támadó tűzharcba keveredett a rendőrökkel és meghalt. Négy lőfegyvert találtak nála. A halottak számáról különböző források ellentmondó adatokat közöltek, azok alapján 10 és 15 közé tehető a számuk. Rendőrök nem sebesültek meg.

Egy 18 éves diáklány, Kortney Moore a Roseburg News-Review című helyi lapnak elmondta, hogy a támadó belőtt a tanterembe, majd padlóra fektetett mindenkit. Ezután felszólította az embereket, hogy álljanak fel és mondják el, milyen vallásúak, majd tüzet nyitott.

Arra, hogy milyen hitű hallgatókra lőtt rá a fegyveres, nem tért ki a tudósítás.

Az oregoni mészárlásról Lisa Monaco értesítette Barack Obama elnököt, aki rendkívüli televíziós beszédet mondott a gyilkosság után.

Oregonban egyébként, több más demokrata vezetésű államhoz hasonlóan, a newtowni Sandy Hook iskolában 2012. december 14-i elkövetett ámokfutás után megszigorították a fegyverhez jutás feltételeit.

A háromezer hallgatót oktató Umpqua főiskolán egy műszakban csak egy biztonsági őr teljesít szolgálatot, fegyver nélkül.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez