Orosz vadászgép jelent meg Törökország felett

Egy orosz harci repülőgép megsértette Törökország légterét a szíriai határnál, a török külügyminisztérium bekérette Moszkva ankarai nagykövetét, hogy tiltakozzon a légtérsértés miatt.

A minisztérium hétfői közleménye szerint az incidens szombaton történt. A térségben járőröző két F-16-os török vadászbombázó visszafordulásra kényszerítette az orosz gépet.

A török külügyminisztérium felszólította Oroszországot, hogy óvakodjon a határsértések megismétlődésétől, ellenkező esetben “felelős lesz bármilyen nem kívánt incidensért”.

A tárca közleménye szerint Feridun Sinirlioglu török külügyminiszter szombaton felhívta telefonon Szergej Lavrov orosz kollégáját, hogy tolmácsolja neki Ankara ezzel kapcsolatos álláspontját. Sinirlioglu emellett az amerikai, a brit, a francia és az olasz külügyminiszterrel is “megvitatta a helyzetet”, tárgyalni fog továbbá róla az ENSZ-főtitkárral és a német külügyek irányítójával is.

Oroszország szeptember 30-án indított légi hadjáratot Szíriában, és azt állítja, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet, illetve más terrorcsoportok állásait támadja. A Nyugat, illetve Rijád és Ankara is azzal vádolja Moszkvát, hogy harci gépei jórészt a Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ellen harcoló, általuk támogatott lázadókat veszik célba, és ezzel tovább súlyosbítja a szíriai válságot.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez