Tunézia biztatást jelent Afrikának

Az M1 Este vendége volt Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke, aki arról beszélt, miért éppen a tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett kapta meg idén a Nobel-békedíjat.

Az idei esélyesek között felmerült Angel Merkel német kancellár, Denis Mukwege kongói orvos és Ferenc pápa neve is, de sokak meglepetésére mégsem ők, hanem a tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett kapta meg a világ egyik legelismertebb kitüntetését, a Nobel-békedíjat.

„Jó helyre került a Nobel-békedíj” – mondta Balogh Sándor, aki szerint ennek a presztízsértékű díjnak az odaítélése egyfajta bíztatást jelent a tunéziai népnek, az afrikai kontinensnek, és nem utolsósorban azon országoknak, amelyek át akarnak kerülni a valamikori diktatúrákból a demokráciába.

Balogh Sándor kiemelte, hogy Tunézia az egyetlen olyan ország, amely a Jázminos Forradalomból át tudott lépni a demokrácia irányába, és ehhez rengeteg magyar tapasztalatot is igénybe vett, hiszen Magyarország 89-ben hasonló rendszerváltozáson ment keresztül, mint most Tunézia. Az észak-afrikai ország ráadásul példaként is szolgálhat a térség, illetve az afrikai kontinens azon országai számára, amelyek éppen elnyomás alatt vannak – zárta gondolatait a Magyar Afrika Társaság elnöke.

A Kvartett szakszervezetek, ügyvédi kamarák, emberi jogi szervezetek, ipari, kereskedelmi, kézműves szövetségek közreműködésével és közös szerepvállalásával jött létre, egy olyan kritikus időszakban, amikor Tunézia demokratikus fejlődése megtorpant, és az ország polgárháborús állapotok felé sodródott. A civil összefogásnak végül hatalmas szerepe volt a vérontás megakadályozásában, és abban, hogy vissza tudták terelni Tunéziát a békés demokratikus átmenet útjára.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez