Ilyen gyönyörű házat tervezett menekülteknek egy jordán építész

A jordán építésznő, Abeer Seikaly a Lexus design-díját is elnyerte az otthon nélkül maradottaknak tervezett átmeneti otthonnal.

Valójában nem is ház ez, inkább sátor. Hiszen fel lehet kapni, és odébb lehet állni vele, ha úgy hozza a balsors. Viszont fényévekre van a menekülttáborok hatalmas és fehér óriássátraitól.

ház3

Felszívja és használhatóvá teszi a Nap energiáját, belső zsebeiben pedig elfér az a kevés holmi, amit egy-egy család ilyenkor magával tud vinni az útra. A tető víztartályként használható, amiből legalább gyors zuhanyzásra futja, és még csövek is vannak, hogy ne árassza el a víz az átmeneti otthont.

ház4

 

Ami minden nap- és évszakban jól használható: nyáron és nappal nyitható a tető, éjszakára vagy rossz időben pedig be lehet zárni. Könnyű és összepakolható, ami nem elhanyagolható, ha olyan embereknek készült, akik háborúk vagy természeti katasztrófák elől futnak, bárhol a világon.

ház2

Weboldalán a tervező azt írja: ebben a térben a menekültek olyan helyet találhatnak, ahol kicsit kiszakadhatnak a zűrzavaros világból, ahol szőhetik új életük kárpitját. A sátorból otthont szőhetnek.

ház

Hogy ezt a “szövőházat” nagyobb tételekben is gyártaná-e valaki, és ha igen, mennyiért, arról nincs hír.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez