Megszüntethető Ugandában az AIDS-járvány?

Egyre kevesebb az AIDS-es beteg Ugandában. Amíg korábban ez az ország volt a legfertőzöttebb, mostanra három százalékkal csökkent a halálos esetek száma.

A HIV fertőzöttek száma becslések szerint 1,7 millió. Csak 2014-ben több, mint százezren fertőződtek meg a vírussal. Az ugandai kormány kemény munkára szánta rá magát, mindenkin el akarják végezni a HIV tesztet. A képviselők úgy vélik, a tömeges szűrést követően a helyiek legnagyobb része tisztában lenne a fertőzöttségével, így vissza lehetne szorítani a további fertőzéseket. Ha pedig a betegek rendszeresen szednék a gyógyszereiket, az lényegében kimutathatatlan szintre csökkentené a vírust.

Amennyiben bevezetik ezeket az intézkedéseket 2020-ig, akkor 2030-ra megfékezhető a járvány. Igaz, rövid távon ez a módszer rendkívül költséges, de hosszú távon még mindig olcsóbb, mintha tovább romlana az AIDS-helyzet az országban. Ezeket a kiadásokat azonban nemcsak az ugandai állam finanszírozná, hanem nemzetközi összefogásból fedeznék azokat.

A Magyar Afrika Társaság (AHU) szintén fáradhatatlanul küzd azért, hogy orvosi misszióival segítséget nyújtson Afrika, és ezen belül Uganda legelmaradottabb régióiban is. Egy-egy orvosi misszió során mintegy háromezer beteget látnak el a magyar önkétesek. Az orvosok a betegellátáson túl folyamatosan segítik a helyieket az alapvető egészségügyi ismeretek elsajátításában is, valamint felhívják a figyelmet a megelőzés fontosságára.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez