Elloptak egy kéttonnás hidat Michiganben

Nagyot néztek a Farmington Hills városának rendőrei, amikor egy férfi azzal ment be hozzájuk, hogy elloptak tőle egy hidat.

Robert Cortis teljesen összeomlott, amikor birtokára kimenve észrevette, hogy az apja és nagybátyja által épített, becslése szerint 2 és 4 tonna közötti súlyú hídja eltűnt – közölte a Detroit News. Elmondása szerint híd hűlt helyének környékén nehézgépek nyomait találta meg. Valakik egy daruval felemelték, majd egy kamionra rakták a nagyjából 12 méter hosszú szerkezetet, ami egy kis patak felett ívelt át.

A férfi elmondása szerint a híd értéke valahol 50 ezer és 75 ezer dollár között lehet – apja a nyolcvanas években tízezer dollárt költött csak a hídba beépített acélra. Cortis számára ugyanakkor inkább szentimentális értéke van, valamin azért fontos, mert fel akarta használni egy másik birtokán, leginkább esküvői fotózásokhoz. A lopás előtt két héttel mérte le, hogy kiszámítsa, milyen eszközöket kell beszereznie az elszállításhoz.

A WXYZ televízió szerdán számolt be a hídlopásról, és másnap már meg is oldódott a rejtély. Egészen pontosan annyi történt, hogy a híd előkerült. Hogy ez pontosan hogyan történt, egyelőre nem tudni. A Detroit News csak annyit írt, hogy csütörtökön már újra tulajdonosánál volt a szerkezet, de arról nem tettek említést, hogy ez hogyan történt.

A rendőrség mindenesetre nem indít nyomozást az ügyben. “Igen, a hidat az engedélye nélkül vitték el”, de ha Cortis nem akar eljárást indítani, akkor a rendőrség nem fog nyomozni az ügyben.

Fotó: Europress/Getty

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez