Másfél mázsa rizst a disznókkal kellett megetetni – oda a Guinness-rekord

Az egysíkú menüt nem sikerült belediktálni a város diákjaiba, így végül a sertéseknek adták a megfőzött ételt.

Nem hitelesíti a rekordját a Guinness Világrekordok zsűrije annak a 300 kelet-kínainak, aki ugyan több mint négy tonna rizst megsütött, de annak egy része veszendőbe ment – erősítette meg a szervezet térségi marketingigazgatója hétfőn a Hszinhua hírügynökségnek.

Sharon Jang közölte, a jangcsoui szervezők elismerték, hogy mintegy 150 kilogramm rizs veszendőbe ment. A szabályok szerint azonban ha bármilyen étel érintett egy rekordkísérletben, azt el kell fogyasztani. Utóbb azonban kiderült, hogy a szóban forgó másfél mázsa rizst végül a sertésekkel etették fel Csiangszu tartomány idén 255 éves településén. A helyiek a város születésnapja alkalmából döntöttek a rizssütési világrekord megdöntése mellett, amelyre 4 órát szántak az elmúlt hét péntekén, az évfordulós ünnepségek keretében.

A helyi specialitásnak számító sült rizst tengeri uborkával és más hozzávalókkal ízesítették, és abban a hitben fejezték be a főzést, hogy sikerült a törökországi rekordot túlszárnyalniuk. Az “eredményt” a helyi diákokkal kívánták megetetni, mivel azonban a menü némileg egysíkú volt, egy jelentős mennyiséget kénytelenek voltak négy napon túl tárolni. Ezután pedig már úgy ítélték meg, hogy az étel emberi fogyasztásra nem alkalmas. A rizssütés nagy eseménynek számított Jangcsouban, az interneten számos fénykép jelent meg az amúgy 140 ezer jüanba (6,2 millió forint) kerülő akcióról, valamint arról, amint a hatalmas edényben álló emberek végül a hizlaldába induló teherautóra lapátolják az élelmet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez