Két új metróvonalat épít Panama

Egy hídra is szükség lesz a harmadik panamai metróhoz. A második és a harmadik projekt megvalósításának pénzügyi vonatkozásairól – nevezetesen a szükséges 5 milliárd dollárról – nyilatkozott a gazdasági miniszter.

Pontosították, hogy mennyi pénzre lesz szükség Panamában a két új metróvonalhoz. A gazdasági miniszter, Dulcidio de la Guardia egy lapnyilatkozatban ötmilliárd dollárnak megfelelő összegről adott tájékoztatást. Illetve arról, hogy a 2. vonal – előkészítő munkálatai már megkezdődtek – 2 milliárdot emészt fel, 21 kilométernyi távolságot tesznek majd meg a járművek, 16 állomáson szállhatnak le és fel az utasok.

Számítások szerint ezen a szakaszon félmilliós lesz a napi utasforgalom. A 3. vonalról is sok információt osztott meg a miniszter, így azt, hogy meg kell majd építeni egy hidat is a Panama csatornán. A finanszírozás érdekében tárgyalásokat folytatnak japán befektetőkkel Ennek a metrónak 14 állomása lesz, 26,5 kilométer távolságot lehet majd megtenni vele. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez