Kambodzsa tárt karokkal várja a magyar turistákat

Magyarországra látogatott Dr. Thong Khon, a Kambodzsai Királyság idegenforgalmi minisztere, hogy megnyissa a délkelet-ázsiai ország első Idegenforgalmi Képviseletét a közép-kelet-európai régióban.

„Kambodzsa egy stabil, megbízható és biztonságos ország” – mondta Dr. Thong Khon kambodzsai idegenforgalmi miniszter, hozzátéve, hogy a kormánya kiemelt figyelmet fordít az idegenforgalomra, amely fontos szerepet játszik országának gazdasági fejlődéséhez. „Elkötelezettek vagyunk abban, hogy szolgáltatásainkat folyamatosan fejlesszük és bővítsük a szektoron belül,  a versenyképességünk megtartása és növelése érdekében” – tette hozzá a miniszter, aki végezetül elmondta, hogy tárt karokkal várják a magyar turistákat és befektetőket Kambodzsába.

Dr. Sárdi Rudolf, a budapesti kambodzsai Idegenforgalmi Képviselet megbízott vezetője elmondta, hogy az iroda megnyitásával a két ország közötti kapcsolatok új szintre emelkedhetnek. A minőségi szolgáltatásoknak köszönhetően pedig évente több millió turista látogat el a délkelet-ázsiai országba, köztük több ezer magyar is. Az utóbbi időkben pedig több magyar küldöttség is járt már Kambodzsában. Az idegenforgalom pedig fontos eleme lehet a két ország közötti kapcsolat megszilárdításának és elmélyítésének tekintetében.

DSCF0023
Dr. Thong Khon kambodzsai idegenforgalmi miniszter
DSCF0055
Dr. Sárdi Rudolf és Dr. Thong Khon

 

DSCF0024 DSCF0031 DSCF0038 DSCF0046 DSCF0051

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez