Mire jók a piramisok? – Az amerikai elnökjelölt megdöbbentő válasza

Nem a fáraók sírjának épültek az egyiptomi piramisok, hanem gabona tárolására. Nem más állítja ezt, mint az amerikai republikánusok elnökjelölt-aspiránsa. Nem, nem Donald Trump. A másik.

Ben Carson szerint az Ótestamentumból ismert bibliai József huzatta fel az építményeket, a régészek igazán tévednek, amikor azt hiszik, hogy azok az óegyiptomi uralkodók temetkezési helyéül szolgáltak. Mit nem tesz egy kis friss szemléletmód. A most éppen a republikánus elnökjelöltségre pályázó Carsonnak nem sok köze van szakmája szerint az egyiptológiához. Idegsebész ugyanis. Vagyis csak volt: már nyugdíjazták.

Akkor viszont még nem, amikor 1998-ban a Hetednapi Adventista Egyházzal szoros kapcsolatot ápoló Andrews Egyetemen a piramisokról beszélt. Mint ahogy a politikai csatákban mindig minden előkerül, ami csak egy kicsit is érdekes lehet, az akkor készült videó is kikerült a héten a netre. Kiváló alkalmat kínálva a CBS News-nak arra, hogy szembesítse ezredforduló előtti teóriájával az elnökjelöltségre törő Carsont. Aki, mint kiderült, ma is kitart akkori véleménye mellett.

Vagyis hogy József építtette gabonatárolásra a piramisokat, a hét szűk esztendőre, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy hermetikusan lezárt kamrák vannak bennük, és ezek ugye, ki ne tudná, a legjobbak, ha az ember hosszú időn át meg akarja őrizni a gabonát. És persze azok is tévednek, akik földönkívülieket sejtnek a technikai megvalósítás mögött. Hisz ha hiszünk Istenben, bármire képesek vagyunk – így Carson.

Ben Carson és az ingatlanmogul Donald Trump vezetik a republikánusok túlzsúfolt elnökjelölt-aspiránsi listáját, ők a legesélyesebbek arra, hogy közülük kerüljön ki az, aki majd jövőre megküzd demokrata ellenfelével a Fehér Házért. Trump már jónéhány provokatív kijelentést tett a kampányban. Carson vele szemben a párt legkonzervatívabb keresztény rétegei számára próbálja vonzóvá tenni magát.

 

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez