Így ünnepelte az ISIS az oroszok halálát

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vezetői a szíriai Rakkában és velük kapcsolatban álló emberek a Sínai-félszigeten egymás közötti beszélgetéseikben egyebek mellett azzal kérkedtek, hogy sikerült elérni egy orosz utasszállító repülőgép lezuhanását a félsziget fölött. Ezt az NBC amerikai tévé péntek esti híradója jelentette meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva.

„Félreérthetetlen, hogy ünnepeltek” – jelentette ki egy tisztségviselő. Egy beszélgetésükben azzal dicsekedtek, hogy miként okozták a repülőgép lezuhanását szombaton – tette hozzá. Az amerikai hírszerzés egy olyan Sínai-félszigeti csoport üzenetét is elfogta még a légi katasztrófa előtt, amely kapcsolatban áll az IÁ-val, és ebben az üzenetben az áll, hogy „valami nagy dolog fog történni a térségben” – számolt be róla az NBC.

A CNN amerikai hírtévé szerint az IÁ nyilvánosságra hozott egy olyan videofelvételt, amelyen a szervezet állítása szerint több vezetőjük látható Aleppó szíriai városban, miközben gratulálnak a katasztrófa után Sínai-félszigeti szövetségeseiknek. A pénteki brit sajtó szerint a brit és az amerikai hírszerzés olyan adatokhoz jutott, amelyek egyértelműen arra vallanak, hogy pokolgépes merénylet okozta a múlt szombaton Egyiptomban lezuhant orosz repülőgép katasztrófáját.

Az AFP francia hírügynökség és a France2 közszolgálati televízió kairói tudósítója pedig megerősítette pénteken, hogy a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgép fekete dobozainak vizsgálata, összevetve a szerencsétlenség helyszínen talált nyomokkal, valamint a nyomozók tapasztalataival, „nyomatékosan alátámasztja” azt a feltételezést, hogy merénylet történt.

Hazahozzák az orosz turistákat

Mintegy 80 ezer orosz turista van Egyiptomban, ebből 79 ezer Hurgadában és Sarm-es-Sejkben – közölte szombaton Oleg Szafonov, az orosz állami turisztikai hivatal vezetője. Mint az orosz turisztikai cégek szövetségének vezetője, Maja Lomidze hozzátette: csak a hétvégén 93 gépet küldenek értük. Szafonov tájékoztatása szerint az Egyiptomból repülőgéppel távozó orosz turisták csupán kézi poggyászukat vihetik magukkal, további csomagjaikat később szállítják el. Bár nem adott magyarázatot a poggyászkorlátozással kapcsolatos döntésre, úgy tűnik, hogy az tükrözi az egyiptomi repülőterek biztonságával kapcsolatos aggodalmakat. Az orosz turisztikai cégek szövetsége azt is közölte, hogy a közeli napokban Egyiptomba készülő orosz turisták szinte mindegyike beleegyezett abba, hogy inkább Törökországba utazzon pihenni.

Fotó: flickr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez