Felgyújtották az orosz titkosszolgálat épületét

Nem kell megijedni, már eloltották, és valójában csak az egyik ajtaját gyújtották fel. A tettes is megvan: Pjotr Pavlenszkij, aki korábban a moszkvai Vörös tér egyik kövéhez szegezte herezacskóját, tiltakozásul.

Nem sokat változott a moszkvai Lubjanka az előző rendszerhez képest. A téren ma is áll az egykori szovjet titkosszolgálat, a KGB épülete, amelyben jelenleg a Föderációs Biztonsági Szolgálat (FSzB) működik. A székház egyik ajtaját előbb benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta Pjotr Pavlenszkij. A biztonságiak és a környéken járőröző rendőrök hamar eloltották a tüzet és előállították a művészt.

Az ellenzéki Echo Moszkvi rádió beszámolója szerint Pavlenszkij az elkerülhetetlen megtorlás veszélyeire akarta akciójával felhívni a figyelmet. Szerinte ez a mindenkit fenyegető veszély a szabad embereket elszigetelt testek tömegévé teszi, és a félelemmel szemben az önvédelmi, a saját életért harcoló reflexet indítja be.

Az akciót megörökítő két újságírót, akiket szemtanúként állítottak elő, már elengedték. Pavlenszkijt egyelőre még bent tartják. A rendőrség egyébként már jól ismeri a szentpétervári művészt, aki nem először használja a konceptuális művészet eszközeit. Ez az irányzat az 1960-as évek közepén kezdett szakítani a művészi kommunikáció hagyományos, tárgyias formáival, amik helyett a gondolati tényezők kerültek előtérbe.

pavlenszkij

A legelső meglepő akciója a Pussy Riot tagjainak elítéléséhez kapcsolódott 2012 júliusában. A szentpétervári Kazányi Székesegyház előtt egyszerűen összevarrta a saját száját, tiltakozásul a szólásszabadság korlátozása ellen. A homoszexuális propagandát a kiskorúak körében tiltó törvény miatt szögesdrótba tekerte magát 2013 tavaszán. Legmegdöbbentőbb akciója alig két éve történt, az orosz rendőrség napján. Az orosz társadalomra jellemző apátia, politikai közöny és fatalizmus miatt a Vörös tér egyik kockájához szögezte a herezacskóját.

Tavaly október végén pedig azután vágott le egy darabot a füléből, hogy az orosz katonák meggyilkolásával vádolt ukrán pilótanőt, Nagyezsda Szavcsenkót elszállították a moszkvai Szerbszkij pszichiátriai intézetbe. Akkor Facebook oldalán kijelentette: „A kés elválasztja a testtől a fülcimpát. A pszichiátria betonfala elválasztja az egészségeseket az őrült betegektől. A politikai célokra használt pszichiátria visszahozásával a rendőrségi apparátusnak újra hatalmában áll határt húzni az épelméjűek és a félkegyelműek közé.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez