Ők a világ legbefolyásosabb emberei

A Frobes magazin minden évben összeállít egy listát a világ legbefolyásosabb embereiről. Egy dolog pedig már három éve biztos: Vlagyimir Putyin nem hagyja magát letaszítani a trónról. Az orosz elnök immár harmadszorra nyerte el az első helyet.

A Forbes egészen vészjósló mondattal magyarázta Putyin sziklaszilárd pozícióját: “[Putyin] továbbra is azon kevesek egyike a világon, aki elég hatalommal rendelkezik, hogy bármit megtehessen – és meg is ússza azt.” Ha lehet, így talán még egy fokkal ijesztőbb az orosz elnök végtelen befolyása.

Nézzük, hogy pontosan hogyan is működik a lista összeállítása. A Forbes elemzői négy faktor alapján sorolják be a potenciális jelölteket: a hatalmuk mások felett, az anyagi javaik, a befolyásuk kiterjedése több szférára, és hogy használták-e a közelmúltban azt a bizonyos hatalmat.

Putyin után egyből a német kancellár, Angela Merkel következik (ezzel ő a világ legbefolyásosabb nője), harmadik helyen pedig az amerikai elnök, Barack Obama. A dobogó harmadik helye azonban nem olyan jó hír Obamának, mint ahogy azt gondolnánk: a lista első elkészítése óta ez az első alkalom, hogy az amerikai elnök nem az első két hely valamelyikét foglalja el.

A negyedik és az ötödik helyre pedig Ferenc pápa és a kínai elnök, Hszi Csin-ping került. A listán elsőként szereplők között volt az új kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau és a Dell vezérigazgatója, Michael Dell.

A legfiatalabb szereplő Mark Zuckerberg, rögtön utána pedig Kim Dzsongun jön, előbbi 31, utóbbi pedig 32 éves idén.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez