Fekete Pákóval azonosítjuk az afrikaiakat?

Képben vagy? A média által közvetített emigráns sztereotípiák kezelése a közoktatásban címmel rendeztek konferenciát Budapesten, amelyen kiderült, miként viszonyulunk a bevándorlókhoz, s ebben mekkora szerepe van a tömegkommunikációnak.

Vértessy Zsófia, az Origo újságírója és a BEAMS nevű projekt kutatója előadásában a sztereotípiákról és a diszkriminációról beszélt. Többek között elmondta, hogy az afrikaiakat a legtöbb magyar számára Fekete Pákó testesíti meg. „Nem nagyon van ellenpélda, őt látjuk a legtöbbször a képernyőn, foglalkoztatja a bulvársajtót, s rajta kívül nem tudják más Magyarországon élő afrikai emberrel ellenpontozni az ő megjelenését. Nehéz elválasztani, hogy mi az, amit ő váll be, és milyen szerepet osztanak rá, de a kialakult kép mindenféleképpen negatív. Ezt a kutatásunk is megerősítette.”

Elhangzott, hogy Amerikában például elképzelhetetlen hasonló. Hargitai Lilla, a Médiaunió Alapítvány ügyvezetője így fogalmazott: „A külföldi filmekben általában vannak színes bőrűek. Sokan azt gondolják, hogy valamiféle törvényi szabályozás áll emögött, ám ennek valódi oka az, hogy annak idején a hollywoodi stúdiók megegyeztek erről. Tehát ez egy önszabályozási kérdés a filmiparban.”

Vértessy Zsófia ellenpéldát is hozott Fekete Pákó-jelenségre: „Joshi Bharat kapcsán például elhangzott, hogy őt magyarként értelmezzük. Ezt hívjuk kifehérítésnek: nem látjuk a bőrszínt, mással vagyunk elfoglalva, és nem azokat a jelzőket tartjuk a homlokterünkben, amelyek a színes bőrűség révén a sztereotípiák miatt sokszor fókuszba kerülnek.”

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez