Dömpingáron ömlik a kínai acél Európába

A kínai gazdaság lassul, ennek egyik következménye, hogy most dömpingáron ömlik a kínai acél Európába. Az első kilenc hónapban majdnem harminc százalékkal növekedett a kínai acélexport, és mivel a kínai gazdaság most nem veszi fel az irdatlan mennyiségű terméket, a gyártók nyomott áron Európában próbálják értékesíteni. A hajók a sokszor az államilag is támogatott kínai acéltermékekkel megrakodva úgy indulnak el a messzi országból, hogy még nincs is rá konkrét vevő.

Egy év alatt körülbelül 1500 millió tonna acélt gyártanak a világon. Európa adja a gyártás 20 százalékát, több mint felét – az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően – Kína, s jelentős még az amerikai termelés is. A kínai gazdaság azonban ma már nem képes felvenni a megtermelt acélt, nem épül annyi új gyár, épület, magyarázta Fazekas Roland, a Carboferr Zrt. vezérigazgatója a Kossuth Rádió G7 című műsorában. Megpróbálják olcsóbban eladni, illetve olyan exportpiacokat keresnek, ahol a helyi gyártókat ki tudják szorítani a piacból, s erre Európa remek terep lehet.

A hajókat anélkül indítják el, hogy előzetesen értékesítették volna az árut, s akkor kötik meg az üzletet, amikor megérkeznek valamelyik európai kikötőbe. A kereskedők ezt kihasználják, lenyomják az árakat, ami aztán visszahat az európai gyártókra, akik kénytelenek elfogadni a nyomott árakat, amelyek nem biztos, hogy fedezik a költségeiket, tette hozzá Fazekas Roland.

Ha Európa lemondana a gyártási tevékenységről, a vállalatok elbocsátanák a munkaerőt, és bezárnák a kapacitásokat, azok újranyitása hatalmas összegeket emésztene fel. Brüsszel ugyanakkor antidömping eljárásokat indíthat a kínai, orosz, koreai exporttal szemben, de ennek 6-12 hónap az átfutása, amely az acélipar számára túl hosszú idő, sok cég nem éri meg az intézkedéseket, kénytelen lesz bezárni, fejtette ki a Carboferr Zrt. vezérigazgatója.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez