Ezért nem szavaznak az amerikaiak

A legutolsó elnökválasztáson a választóképes amerikai állampolgárok csupán 57,5%-a vett részt, ami még a magyar átlaghoz (2014-ben 61,24%) képest is alacsony. Vajon miért nem szeretnek szavazni az Egyesült Államokban? Egyszerűen csak lusták vagy nincs kedvük? Talán elvesztették a hitüket a választási rendszerben vagy a pártokban? Bár ezek is közrejátszhatnak, ennél mégis egy sokkal mindennapibb problémakör állítja meg az amerikaiakat jogaik gyakorlásában.

1845-ben döntöttek úgy, hogy a választásokat onnantól kezdve november első keddi napján tartják majd. A dolog jól is működött, hiszen a vasárnap elsősorban az imádság napja volt, így pedig a hétfő lett az utazásé, hogy kedden már időben leadhassák szavazatukat. Mostanra azonban eltelt 170 év és a dolgok kissé megváltoztak. Az átlag amerikainak ugyanis nincs ilyenekre ideje egy keddi napon.

A tavalyi adatok szerint az emberek 42%-a egyetlen nap szabadságot sem vett ki, egyrészt azért, mert az pénzügyileg túlságosan megterhelő lett volna, másrészt pedig mert sokukat konkrétan lebeszélte róla a főnökük.

Ezt támasztja alá az a Caltech/MIT felmérés is, amely összegyűjtötte, hogy milyen okból nem mennek szavazni az amerikaiak. Az első öt indokból háromnak köze volt az emberek pénzügyi helyzetéhez: túlságosan elfoglaltak, nehézséget okozott az odajutás, illetve regisztrációs problémákba ütköztek.

Így hát nem meglepő, hogy az évi 20 ezer dollárt vagy annál kevesebbet keresők csupán 47%-a ment el szavazni, míg az évi 100 ezer felett keresők 80%-a. Ehhez hozzájön az, hogy a nem fehér amerikaiak között háromszor annyian élnek szegénységben, mint a fehéreknél. Miközben ők csupán 22%-át adják a választópolgároknak, a nem választók 43%-a ide sorolható.

Ezzel pedig eljutunk oda, hogy komoly egyenlőtlenség van az amerikai választók között. A jól kereső, általában fehér állampolgárok döntik el nagyobb részben, hogy ki kerül kormányra, a szegény, sok esetben afro-amerikai vagy latin-amerikai emberek pedig kiesnek a demokratikus választás adta lehetőség alól.

Bár a problémát nem oldaná meg, de jelentősen segítene kiegyenlíteni az esélyeket, ha az Egyesült Államokban (és egyébként mindenhol a világon) munkaszüneti nappá nyilvánítanák a választásokat. Így nem kéne senkinek választania aközött, hogy gyakorolja demokratikus jogait és hogy ki tudja fizetni a lakbért.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez