Kínai és norvég túszt végzett ki az Iszlám Állam

Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön élesen elítélte az Iszlám Állam (IÁ) közel-keleti dzsihadista szervezetet, amiért az kivégezte egy kínai állampolgárságú túszát.

Peking csütörtökön erősítette meg, hogy a dzsihadisták megölték a kínai túszt. Az IÁ az előző nap Dábik című internetes magazinjában számolt be arról, hogy kivégezte az 50 éves szabadúszó tanácsadót, továbbá egy norvég túszát is. Azt nem tudni, hogy mikor és hol esett a két férfi a szélsőségesek fogságába.

Hszi Csin-ping az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) manilai csúcsértekezletén azt mondta, a terrorizmus az emberiség közös ellensége, és Peking határozottan le fog csapni “az emberi civilizáció alapjait kikezdő” terrorizmus minden formájára. A kínai elnök elítélte a “brutális gyilkosságot”, és együttérzéséről biztosította a kivégzett férfi hozzátartozóit.

A pekingi külügyminisztérium közleményében pedig azt hangsúlyozta, hogy a kínai túszt kivégzőknek felelniük kell tettükért. A kínai kormány korábban jelentős erőfeszítéseket tett a túsz kiszabadítására.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez