Szívesen járna kávézni a temetőbe?

A Magyarság Házában került sor a XIV. Országos Kegyelet és Emlékezet Konferenciára. Ez alkalomból a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, Dr. Faragó Péter “Emlékhelyek és turizmus” címmel előadást tartott, majd ezt követően ünnepélyesen aláírták a Magyar Turizmus Zrt. és a Nemzeti Örökség Intézete között létrejött stratégiai együttműködési megállapodást. Köszöntőt mondott Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, a nyitóelőadást Dr. Trócsányi László tartotta. A témák között szerepelt a Fiumei úti temető és a Kossuth-mauzóleum felújítása, a nagycenki Széchenyi-mauzóleum és a keszthelyi Festetics-mauzóleum renoválása is.

Radnainé dr. Fogarasi Katalin köszöntőjében az intézet jelenéről, múltjáról és jövőjéről is szót ejtett. Immár 14. alkalommal tartották meg az Országos Kegyelet és Emlékezet Konferenciát. A jelen eseményei közül kiemelte, hogy a legfontosabb a sírok, emlékhelyek felújítása, ami állandó feladatuk. Ebben az évben kiemelkedő eseménynek számított az Életre ítéltek című dokumentumfilm forgatása, melynek célja a nemzeti emlékhelyek megismertetése az emberekkel. A 2016-os év tervei között szerepel az 1956-os szabadságharc 60. évfordulója alkalmából 1956 eseményeinek és emlékhelyeinek ismertetése. Fontos, hogy a fiatal korosztály is emlékezzen. Ennek érdekében kihelyezett történelemóra keretein belül hívják fel a diákok figyelmét történelmi emlékeinkre.

Nyitóelőadásában Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter hangsúlyt fektetett örökségünk ápolásának fontosságára és az emlékezésre. Hiszen nincs nemzeti identitás emlékezés nélkül. Az pedig elengedhetetlen, hogy büszkeségünket kinyilvánítsuk a mi jövőnkért harcoló őseink iránt. L. Simon László parlamenti államtitkár ismertette a keszthelyi és nagycenki renoválás eredményeit, és bejelentette, hogy a keszthelyi kastély december 31-től látogatható lesz. Céljaik között pedig egyértelműen szerepel, hogy a felújított kastély mellett a közelben található temetőbe is ellátogassanak.

t3

Dr. Mező Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára elmondta, hogy a Kossuth- mauzóleum szinte teljes átalakításon ment keresztül. A szigetelés korszerűsítése, szellőzés kiépítése, mozaikok restaurálása, a külső és belső tér világítása volt a legfontosabb feladat. November 25-re, Kossuth Lajos temetésének évfordulójára pedig a tervek szerint a munkálatokat is befejezik.

Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szót emelt a hagyományos értékek fontossága mellett. Hangsúlyozta, hogy nem csak az újra, a korszerűre kell vigyáznunk, hanem az őseink által ránk hagyott kincsekre is ugyanúgy. Ezért fontos a Magyar Turizmus Zrt. és a Nemzeti Örökség Intézete között kötött együttműködési megállapodás. Fontos tudni, hogy Magyarországon a síremlékek látogatása elmarad más emlékművek (például múzeumok) mögött, ellentétben a világ híres és népszerű temetőivel.

t2

A konferencia központi kérdése volt, hogyan válhatnának Magyarország temetői kulturális turisztikai célponttá. Papp Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének szakmai főosztályvezetője a fejlődő örökségturizmus lehetséges eszközeit is felvázolta (igényes honlap készítése, közlekedési infrastruktúra fejlesztése, múzeumok, vezetett túrák, mobil alkalmazások létrehozása és éttermek, kávézók, ajándékboltok kialakítása).

Első hallásra lehet, hogy kicsit furcsán hangzanak ezek az innovatív gondolatok, azonban a világ számos pontján már jól bevált módszerként ismertek. Évek óta turisták ezreit vonzza a londoni Highgate temető, a párizsi Pere-Lachaise, a Prágában található Vyšehrad sírkert, a hamburgi Ohlsdorf vagy a világhírű dublini Glasnevin temető. Dr. Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke záróbeszédében elmondta: a Fiumei úti sírkert is maximálisan alkalmas erre a célra és reményei szerint az ott található nemzeti értékek, kultuszok eleget tesznek a jövőben a turisták igényeinek.

Szöveg és kép: Babos Kitti

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez