Trónfosztás Zimbabwéban, megvan az ország legrondább férfija

Harmincöt indulóval rendezték meg a Mr. Ugly nevű versenyt, amin csak is kizárólag iszonyatosan ronda férfiak vehettek részt. Az idei győztes egy munkanélküli férfi lett, akit 500 dollárral jutalmaztak.

Ha minden igaz, akkor negyedik alkalommal rendezték meg a Mr. Ugly versenyt Zimbabwe fővárosában, Hararéban. Az esemény azonban nem sikerült botránymentesre. A korábban háromszoros győztes William Masvinu ugyanis azzal vádolta meg a bírákat, hogy elfogultak, miután őt a második helyre szavazták, és ezáltal csak 100 dollárral jutalmazták.

„A bírák nem jártak el tisztességesen, ezért le kell őket cserélni és a szervezőknek új versenyt kellene kiírniuk” – mondta elkeseredetten Masvinu. A szervezők azonban jelezték, hogy erre semmi esély sincs, és azt tanácsolták Masvinu úrnak, hogy a jövő évi versenyre hozza formába magát.

Az idei győztes, Maison Sere viszont köszönetet mondott a bíráknak, hogy végre „felfedezték” őt. A jelenleg munkanélküli férfi elmondta, hogy tavaly is indult a versenyen, de akkor a negyedik helyen végzett. „Isten is úgy akarta, hogy én nyerjek” – mondta a Sere, aki győzelmével a verseny 500 dolláros fődíját is hazavihette. Ez rengeteg pénznek számít a koldusszegény országban.

nhdk4

(Visited 7 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez