Több, mint ezer éves sírokat találtak Limában

Régészek négy, több mint ezeréves sírra bukkantak Peruban, egy piramis formájú temetőben, amely ma Lima lakónegyedének szívében található.

Isabel Flores, az ásatás vezetője szavai szerint a Miraflores-körzetbeli Huaca Pucllana komplexumban négy sírra, bennük három nő és egy férfi maradványaira bukkantak. Az elhunytak az 1000-1450 közötti időszakban éltek.

A lelet megerősíti az ichma-kultúra történelmi jelenlétét Limában. A közösség 1000 körül vetette meg lábát a part középső részén, majd az inka civilizáció terjeszkedésével, 1450 környékén eltűnt.

Flores szerint ezek az első ichma-sírok, amelyeket eddig felleltek. Úgy hiszik, több is rejtőzhet területen, a régi időkre visszanyúló fosztogatások ellenére is. A kutató több mint három évtizede folytat itt ásatásokat.

A sírokban a tenger felé tekintő, ülve elhelyezett emberi maradványokra leltek. Szövetbe és kézzel szőtt természetes kelmékbe bugyolálták őket, kerámiákkal és szövőeszközökkel temették el.

A kutató hozzátette, az országban ez az első olyan körzet, amely több mint 1500 éves ismert történelmi hátteret mondhat magáénak.

Csak Limában mintegy 350 huaca található. A kecsua nyelven ezzel a szóval illetik ezeket a szertartásos komplexumokat, amelyeknek többsége jóval a spanyol kolonizáció előtt keletkezett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez