Ennyit ér az amerikai katonai segély

Az Egyesült Államok több mint 260 millió dollár értékű, halált nem okozó haditechnikai eszközt szállított az ukrán hadseregnek a Donyec-medencei szakadárok elleni harchoz, ugyanakkor ezeknek a felszereléseknek egy része fabatkát sem ér, mert elavult – írta a The Washington Post amerikai napilap újságírója a kelet-ukrajnai frontvonalon szerzett tapasztalatai alapján.

A cikk szerint a kelet-ukrajnai frontvonal közelében egy ukrán fegyveres egység az 1980-as és 1990-es években gyártott Humvee típusú katonai járműveket használt. Háromnak műanyag ajtói és ablakai vannak, amelyek nem sok védelmet biztosítanak a benne utazóknak – jegyezte meg a szerző. Egy másik Humveenak a kerekei szétdurrantak pár száz kilométer megtétele után, ami arra enged következtetni, hogy a katonai terepjáró sokáig porosodott a raktárban – vélte egy szerelő.

Egy csaknem 120 katonából álló szárazföldi egység egy darab, a hadrendből már évtizede kivont golyóálló mellényt kapott a Pentagontól.

A rossz állapotú amerikai felszerelések rányomták bélyegüket a kelet-ukrajnai frontvonalon szolgáló ukrán katonák hangulatára, szakértők szerint ezért kétségessé váltak az amerikai kormány szándékai a jól felszerelt, orosz támogatással bíró szeparatisták elleni harcot illetően – írja a lap.

Joe Sowers alezredes, a Pentagon szóvivője nem nyilatkozott az ukrán hadseregnek küldött katonai felszerelés állapotáról, de az amerikai napilap megkeresésére azt írta e-mailben, hogy az Egyesült Államok Ukrajnát elsősorban határainak ellenőrzésében és biztosításában, a biztonságosabb és hatékonyabb hadműveleti tevékenységekben és területi egységének megőrzésében segíti.

Az amerikai védelmi minisztérium egy magas rangú tisztségviselője azzal indokolta a felszerelés gyatra minőségét, hogy mivel az Egyesült Államok nem volt felkészülve az orosz beavatkozásra Kelet-Ukrajnában, a lehető leghamarabb és a lehető leggyorsabban kellett “a semmiből” előteremteni az ukránok támogatására szánt forrásokat.

A lap megjegyzi, nem tisztázott, hogy az amerikai haditechnikai eszközök milyen hányada elavult, hiszen korszerű felszereléseket, köztük kommunikációs és radarrendszereket is szállítottak az ukrán fegyveres erőknek.

Egy másik Pentagon-illetékes úgy fogalmazott, hogy az Ukrajna megsegítését célzó program keretében azokat a holmikat küldik el, amelyek valahol porosodnak és senki sem tudja hasznukat venni. Bizonyos esetekben a Humvee katonai terepjárókat csak alkatrészeknek lehet felhasználni – tette hozzá.

A lap megjegyzi, a Pentagon külön forrásokat különített el arra, hogy különböző kiképzési programok által hatékonyabbá tegye az ukrán hadsereg működését. A satnya haditechnikai eszközök viszont sokaknak azt jelképezik, az Egyesült Államok a lehető legkevesebbet tette meg ahhoz, hogy az ukrán kormányt megsegítse és az új erőre kapott Oroszországot elrettentse.

Mac Thornberry republikánus képviselő elmondta a lapnak, hogy a kongresszusban mindkét párt támogatja az Ukrajnának nyújtott fokozott segítséget, így akár a halált okozó fegyverek küldését is. Az Obama-kormány azonban mindenképpen el akarja kerülni azt, hogy “felbosszantsák Putyint”.

Evelyn Farkas, az Oroszországért, Ukrajnáért és Eurázsiáért felelős volt védelmi helyettes államtitkár szerint az amerikai kormány éppen annyit akar segíteni Ukrajnának, hogy meg tudja védeni saját területét. Véleménye szerint ha halált okozó fegyvereket küldene az Egyesült Államok Ukrajnának, azzal közelebb lehetne jutni a konfliktus diplomáciai rendezéséhez. A Fehér Ház ugyanakkor ezt nem akarja, mert attól tart, hogy így csak tovább súlyosbodna a kelet-ukrajnai helyzet.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez