Egy törött forrasztás, és egy félrenyomott gomb okozta 162 ember halálát

Az Air Asia gépe múlt decemberben csapódott a Jávai-tengerbe 162 életet követelve. A most lezárult vizsgálat szerint a katasztrófát a karbantartás hibái és a pilóták döntései együtt okozták.

A QZ8501 -ös járat december 28-án reggel indult az indonéziai Surabayából  Szingapúr felé, mintegy egy órányi repülés után csapódott a tengerbe. A vizsgálat első szakaszában számos faktort vizsgáltak meg -kiderült, hogy a légitársaságnak engedélye sem volt ekkor ezt az útvonalat repülni, valamint, hogy rossz, viharos idő volt,.  amikor a katasztrófa történt.  Mindez azonban nem adott magyarázatot arra, amit már a fekete dobozok  tartalmának első adataiból láttak a vizsgálók, hogy miért kezdett a pilóta “szokatlan meredek emelkedésbe” közvetlenül a becsapódás előtt.

A részletes vizsgálati eredmények már erre is adnak valószínű magyarázatot. A kormánymozgást kontrolláló rendszer , derült ki az indonéz  repülésbiztonsági szervezet  nyilvánosságra hozott jelentéséből,  nem működött megfelelően. Egyszerű elektromos hiba volt, amit egy törött forrasztás okozott     a rendszerben, ami azonban a megelőző évben már számos alkalommal – összesen 23-szor – jelentkezett ennél a gépnél.

Az érintkezési hiba miatt, a rendszer hibaüzeneteket küldött. A negyedik után a pilóták áramtalanították a kormány mozgást kontrolláló rendszert  (Rudder Travel Limiter) . Közben pedig  kikapcsolták a robotpilótát is, átálltak kézi irányításra. A jelentés úgy fogalmaz  “a személyzet egymást követő lépései” okozták a katasztrófát. Ekkor ugyanis a gép – robotpilóta hiányában – már a  pilóták (konkrétan az akkor az irányítást végző francia másodpilóta)  kezeire volt bízva, ő pedig képtelen volt visszanyerni a kontrollt a gép felett, amit előbb meredek emelkedésbe irányított, majd az átesett, és zuhanni kezdett. Az indonéz miniszter sajtótájékoztatóján drámai szavakkal ecsetelte a gép utolsó pillanatait: folyamatos hibajelzések üvöltöttek  a pilótafülkében, a pilóták pedig telejs pánikban voltak, és képtelenek voltak átvenni az irányítást a gép felett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez