AI: Be kell fogadni az eritreai menekülteket!

A határozatlan idejű sorkatonaság elől menekülő eritreai fiatalok nagy száma is hozzájárul a globális menekültválsághoz. Az Amnesty International új jelentésében hangsúlyozza, hogy ezeknek az embereknek is joguk van a nemzetközi védelemhez.

Jogos katonaszökevények: Miért teremtett a határozatlan idejű katonai szolgálat Eritreában egy generációnyi menekültet? (Just Deserters: Why indefinite national service in Eritrea has created a generation of refugeescímű jelentésből kiderül, hogy bár hivatalos források szerint a sorkatonaságnak legfeljebb 18 hónapig kellene tartania, a katonai szolgálat mégis határozatlan ideig, sok esetben évtizedekig tart Eritreában. A behívottak között vannak mindössze 16 éves fiúk és lányok, valamint idős emberek is, a szolgálat pedig gyakran kényszermunkával ér fel.

A katonai szolgálat elől való szökés eredményeképpen az eritreaiak adják az Európába eljutni próbáló menekültek harmadik legnagyobb csoportját. A valóságot figyelmen kívül hagyva Európa országai egyre nagyobb arányban utasítják el az eritreaiak menekültkérelmeit. 

Eritreában a behívottak helyzete kétségbeejtő és ellentmond bizonyos befogadó országok azon állításának, miszerint az onnan érkezők legnagyobb része gazdasági bevándorló.” – mondta Michelle Kagariaz Amnesty International kelet-afrikai, északkelet-afrikai és a Nagy-tavak környékének programjáért felelős igazgatóhelyettese. „Ezek az emberek – köztük sok gyerek – egy olyan rendszer elől menekülnek, ami nemzeti szinten kényszeríti őket kényszermunkára és megfosztja őket attól, hogy az életüket érintő fontos kérdésekben maguk dönthessenek.”

72 olyan eritreaival készült interjú, akik 2014 közepén hagyták el az országot. Ezek bemutatják a besorozottakra váró durva körülményeket és a brutális módszereket, amelyet a katonaság vet be azokkal szemben, akik megpróbálnak kibújni a szolgálat alól. Néhány, az Amnesty International által megkérdezett ember arról számolt be, hogy több mint 10, sőt 15 évig voltak katonák, mielőtt megszöktek volna az országból. Vannak olyanok, akiknek a férje vagy apja még 20 évnyi szolgálat után sem szerelhetett le.

Néhány esetben előfordul, hogy egyszerre több családtagot soroznak be, így elszakadnak egymástól és nem élvezhetik a családi élethez való jogukat. Egy 18 éves nő arról beszélt az Amnestynek, hogy egy új rendelet eredményeképpen, amelyben arról rendelkeznek, hogy idősebb nőknek is jelentkezniük kell szolgálatra, szűkebb családjának minden tagját vagy besorozták katonának vagy elmenekült az országból.

Néhány, korábban sorkatonaságot teljesítő személy elmondta, hogy éveken keresztül kellett szolgálniuk anélkül, hogy szabadságot kaptak volna. Azokra, akik engedély nélkül távoznak el, börtön vár; ha pedig nem akadnak a nyomukra, családtagjaikat börtönzik be helyettük.

A katonai szolgálat a gyerekekre is rossz hatással van. Sok gyerek azért hagyja ott korábban az iskolát, hogy elkerülje a besorozást és vannak olyan lányok, akik azért mennek férjhez fiatalon, mert remélik, hogy így majd nem hívják be őket. Azok a gyerekek, akiknek szülei régóta teljesítenek szolgálatot, kénytelenek magukra venni a felelősséget, hogy családjukat eltartsák.
A katonai szolgálat nemcsak hosszú és határozatlan idejű, de rettenetesen rosszul is fizetik.
A korábban szolgálatot teljesítő megkérdezettek közül mindenki úgy nyilatkozott az Amnestynek, hogy az ott kapott fizetésből lehetetlen egy családnak még az alapvető szükségleteit is fedezni. A sorkatonák havi alapfizetése körülbelül bruttó 450-500 nakfa (43-48 USD).

Azokat, akik megpróbálják elkerülni a sorozást vagy megszöknek a szolgálatból – esetleg az országból is – sokszor határozatlan időre bebörtönzik, borzalmas körülmények között. A fogvatartottakat gyakran földalatti cellákban vagy szállítókonténerekben tartják. Ugyanez a sors várhat azokra is, akiket menedékkérelmük elutasítása után visszatoloncolnak Európából vagy máshonnan és fennáll annak is a veszélye, hogy önkényesen bebörtönzik, megkínozzák vagy egyéb kegyetlen bánásmódban részesítik őket.

Azokat, akik megpróbálnak átkelni a határon Etiópiába, az a veszély fenyegeti, hogy az eritreai hatóságok lelövik.

Eritrea kormánya azt állítja, hogy a katonai szolgálat rendszerét a védekezés miatt kell így fenntartania, mivel az ország régóta konfliktusban áll a szomszédos Etiópiával. Azonban nem minden besorozott lát el katonai feladatot. Sokaknak olyan civil feladat jut, mint a földművelés, építkezés, tanítás vagy közszolgálat. Annak ellenére, hogy hivatalos személyek is megerősítették, hogy a sorkatonaságnak legfeljebb 18 hónapig szabadna tartania, nyilvánvalóan nem ez a gyakorlat.

A sorkatonai szolgálat nagyszámú besorozott számára továbbra is határozatlan időre szól, néha évtizedekre. Van, hogy idős embereket újra behívnak, akik pedig meg akarnak szökni a katonaság elől, azokat vád nélkül, önkényesen bebörtönzik.”  mondta Michelle Kagari. „Eritrea kivérezteti fiataljait. Gyerekek kénytelenek gyakran a szüleik tudta nélkül idegen országok felé gyalogolni, hogy elkerüljék az állandó kényszermunkából álló életet, az alacsony fizetést és azt a helyzetet, hogy nem adódik lehetőségük tanulni vagy dolgozni. Az, hogy vállalják a bizonytalan és veszélyes utazást egy biztonságosnak tartott hely elérése érdekében, nyilvánvalóvá teszi, milyen súlyos emberi jogi jogsértéseknek lennének kitéve, ha otthon maradnának.”

Az Amnesty International felszólítja Eritreát, hogy hagyjon fel a határozatlan idejű sorkatonaság gyakorlatával. A szervezet arra szólít fel minden országot, hogy ismerje el emberi jogi jogsértésként ezt a gyakorlatot.

Háttér

Egy 1995-ben bevezetett törvény értelmében minden eritreai felnőttnek teljesítenie kell a 18 hónapos sorkatonai szolgálatot. Mindazonáltal a gyakorlat azt mutatja, hogy a szolgálatot sokaknak határozatlan időre meghosszabbítják.

Eritreában a katonai szolgálatról szóló rendelkezés értelmében nincs mód rá, hogy valaki vallási, etikai vagy más lelkiismereti okra hivatkozva megtagadja a katonai szolgálatot és így alternatív civil szolgálatra osszák be.

2014 és 2015 folyamán néhány ország, így az Egyesült Királyság és Dánia is elismerte, hogy eljutottak egy pontra, ami után a sorkatonaság elől menekülők és más eritreaiak már nem kaphattak menedéket. 2015 második negyedévében (április 1-jétől június 30-ig) az Egyesült Királyság kormánya az eritreai menedékkérők 66%-ának kérelmét utasította el első fokon.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez