Egyre népszerűbb Szlovákia

Úgy tűnik, az átmeneti stagnálás után ismét folyamatosan növekszik a szlovákiai üdülések iránti érdeklődés. A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint a „nyári negyedévben”, azaz júliustól szeptemberig növekedett a látogatók száma és lényegesen javult a kereskedelmi szálláshelyek kihasználtsága.

A most közzétett adatok szerint az itthoni üdüléseket az említett időszakban közel 780.000 szlovákiai polgár választotta, ami a tavalyinál 18 százalékkal nagyobb érdeklődést jelent. A külföldi látogatók száma pedig 21,5 százalékkal nőtt – írja a vilagszam.hu.

A külföldi vendégek listáját már hagyományosan a szomszédos csehek vezetik, a nyár folyamán 195 ezer vakációzó érkezett Csehországból Szlovákiába. A többi európai országból is egyre többen látogattak el az országba a korábbiakhoz képest. Magyarországról idén nyáron 28 százalékkal többen üdültek Szlovákiában, mint tavaly, a lengyelek esetében 7, az osztrákokéban 18, a németekében pedig 16 százalékkal nőtt ez a szám. A nyugat-európai turisták száma is túllépte a tízezres határt: Nagy-Britannia esetében 21 ezer (+ 38 százalék), Olaszországéban 19,2 ezer (+ 17 százalék), Franciaországéban 12,7 ezer (+ 11 százalék), Spanyolországéban pedig 10,6 ezer személlyel (+ 76 százalék).

A távolabbi piacokról is növekvő érdeklődés mutatkozott a szlovákiai utak iránt. Például az Amerikai Egyesült Államokból érkező vakációzók száma idén 33, a kínaiaké 80, az izraelieké pedig 57 százalékkal több a tavalyinál. A nyári üdülések hosszabbak voltak mint korábban: a turisták átlagosan 3,2 vendégéjszakát töltöttek az országban, ami eggyel haladja meg a sokéves átlagot.

A www.slovakia.travel nemzeti idegenforgalmi portált ez év elejétől november 23-ig több mint 2,25 millió látogató kereste fel. Havonta átlagosan több mint 204.000 internethasználó nézi meg az oldalt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez