Az AHU és Delhusa Gjon a magyar tinisorozatban

A népszerű magyar tinisorozat, a Középsuli legújabb részében szerepel a Magyar Afrika Társaság és Delhusa Gjon – derül ki az Afrikai Magyar Egyesület közleményéből.

Vasárnap jelenik meg a Középsuli, Magyarország legnépszerűbb netes tinisorozatának legújabb része, melyben Delhusa Gjon mellett a Magyar Afrika Társaság is szerepet kapott. Míg az énekes az ország kedvenc osztályának tanáraként tűnik fel, addig Sarolta tanárnő rendhagyó földrajzóra keretében mutatja be az egyesület munkáját és a távoli kontinenst.

A havi hárommilliós, napi százezres rajongótáborral büszkélkedő középsuli.hu november végén forgatta le a sorozat 13. és 14. részét. Nagy örömmel vállalta el a készítők felkérését Delhusa Gjon, aki így a decemberi epizódokban már biztosan feltűnik.

A sorozat előzetese is titkolja a művész érkezésének körülményeit, és a középsuli.hu felelős szerkesztője, Kovács Robertina is csak annyit árult el, hogy az egyik tanár jóvoltából oktatóként erősíti majd a tantestületet Delhusa Gjon. Hogy mit fog tanítani, azt mindannyian decemberben tudhatjuk meg.

A sorozat 13. epizódjának előzetese az alábbi linken érhető el:

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez