Ártatlan embereket gyilkoltak halomra Nigériában

Egy határmenti települést támadtak meg egyenruhás fegyveresek. Legkevesebb 150 emberrel végeztek, majd az egész falut kifosztották és felgyújtották. A történtekről túlélők és menekültek számoltak be.

A vérengzés még november 30-án történt – mondta egy földműves, Mariamu Abubakar, aki saját szemével látta az egyenruhás fegyveresek által elkövetett gaztetteket. A település a kameruni határ mentén található, nem messze Banki határátkelőtől. Abubakar elmondta, hogy a támadók kameruni katonák voltak, akik egyszerűen csak átlépték a határt, és lerohanták a településüket. Legkevesebb 150 emberrel végeztek, majd mindent felgyújtottak, elpusztítottak, a házállatokat pedig elhajtották – tette hozzá a férfi, aki egyike volt annak a 653 menekültnek, akik napokig meneteltek, mire sikerült eljutniuk a Fufore tranzitközpontig. A nigériai hatóságok és a New Yorkban működő International Rescue Committee (IRC) is csak ezután értesültek a történtekről.

„Az még mindig nem világos, hogy kik az elkövetők” – mondta David Miliband, az IRC vezetője, aki hozzátette, hogy ami történt, az rendkívül súlyos „humanitárius katasztrófa”, a menekülteknek ugyanis nincs hova menniük, mert otthonaikat megsemmisítették.

A kameruni kormány tagadja, hogy a vérengzést a katonái hajtották volna végre. Issa Bakary kormányszóvivő azt mondta: jól kiképzett katonáik tiszteletben tartják az emberi jogokat, és összehangoltan működnek együtt a nigériai hadsereggel a Boko Haram elleni harcban.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez