Nem forgatja többé a fegyvert az ISIS 80 éves kínai poszterarca

Úgy két héttel ezelőtt végzett koalíciós légicsapás Irakban az ISIS néhány kínai harcosával. Állítólag mindannyian ugyanahhoz a családhoz tartoztak.

A kínai dzsihádharcosoknak a házát bombázta le az amerikaiak vezette koalíció, Heet városában – tudta meg az Iraqinews.com az Anbar tartománybeli Albu Nimir törzs vezetőjétől. Meg nem erősített hírek szerint köztük volt az ISIS vélhetően legidősebb fegyverese, a 80 éves Muhammed Amin is.

Az idős kínaiból még júniusban csinált poszterarcot az ISIS. Akkor publikált propaganda-videót a főszereplésével. Ebben Muhammed Amin elmondta, hogy akkor hagyták ott Kínát a családjával, amikor látta azt a felvételt, amely a már korábban dzsihadistának állt fia meggyilkolásáról szólt Szíriában. A képsoron egyébként egy iskolát is mutatnak, melyben egy gyerek a mártíromságról énekel, egy másik pedig a kínaiakat fenyegeti.

A hírek szerint Amin ujgur nemzetiségű, és Hszincsiangban élte korábbi életét, Kína legnyugatibb és legnagyobb tartományában, az egykori Turkesztánban.  “A kínaiak elnyomása alatt álltam ott” – mondja az interjúban, amit egyik harcostársa készített vele. És hozzáteszi: vallási okból jött át, négy unokájával, a lányával és a feleségével. Azt mondja magáról, hogy imám volt Kínában.

A filmen egy kalasnyikovot tart, több különböző jelenetben is, míg másikakban a nehéztüzérség eszközeit felügyeli terepszínű ruhájában. Azt mondja: kiképezték ugyan, de most éppen nem harcol. “Átjöttem az Iszlám Államhoz, és kiképzőtáborba vonultam, hiába vagyok öreg. Kúsztam, futottam, gurultam a többiekkel. Majdnem mindent megcsináltam, amit ők, és jó eredménnyel végeztem. Amikor kézhez kaptam a fegyveremet, engedélyt kértem, hogy harcolhassak. De nem kaptam, így most a támaszponton vagyok.”

Ha a hír igaz, akkor nem kóborol már a hobbit-szerű, legöregebb dzsihadista az ISIS által elfoglalt területeken úgy, mint a videóban. De azért maradtak ott szép számmal kínaiak így is. Egy évvel ezelőtt Peking arról számolt be, hogy 300-an érkezhettek Hszincsiangból Szíriába és Irakba. És vélhetően ugyanaz a céljuk, mint Aminé volt: ő a videóban azt ígérte a muszlim vallású ujguroknak, hogy a magasba fogja emelni az ISIS zászlaját a kommunista Kínában. És pont ez az, amitől Peking tart. Az ISIS egyébként már nemcsak a törökül beszélő ujgurokra pályázik: éppen a minap tette közzé mandarin nyelvű toborzódalát az interneten.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez