Taigetosz: Down-kóros gyerekeket gyilkol az ISIS Moszulban

A hír a Mosul Eye nevű aktivista csoporttól származik, az ISIS ellenőrzése alatt álló iraki városból, Moszulból. Ők már több megdöbbentő esetről adtak hírt korábban is.

A Facebook oldalukra is kitett beszámolójuk szerint Moszulban új törvényt adott ki az ISIS. Egészen pontosan a terrorszervezet egyik szaúdi vallási vezetője, Abu Said Ljazrawi bocsátott ki fatvát arról, hogy meg kell vagy meg szabad ölni a Down-kóros, vagy más rendellenességgel született gyerekeket.

A Mosul Eye arról is beszámolt, hogy már 38 ilyen gyilkosságról tudnak Irak és Szíria ISIS által uralt részein. A kisbabák egyhetes, illetve háromhónapos kor közöttiek voltak, és halálos injekcióval végeztek velük, vagy megfojtották őket.

A csoport szerint a meggyilkolt kisbabák külföldi ISIS-harcosok és iraki, szíriai vagy ázsiai nők gyermekei.

A hírt eddig senkinek nem sikerült hitelt érdemlően megerősítenie. De ha igaz, akkor az ISIS a német nácik hátborzongató gyakorlatát követi, akik legkevesebb 5 ezer fogyatékos gyerekkel végeztek, mert “tehernek” tartották őket – emlékeztet a brit Daily Mail.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez