Pszichopata-e a miniszterelnök?

Mármint az indiai – Narendra Modi. Ez most a kérdés Indiában. Aki feltette, Arvind Kejriwal, Delhi főminisztere, a korrupcióellenes harc apostola.

A főminiszter a Twitteren fakadt ki, mondván, Modi egy pszichopata, aki – miután nem bírt vele politikailag -, koholt vádakkal támadja, mert képtelen elviselni, hogy elnyerte a kormánypárt elől a fővárosi körzet irányítását. A kifakadás közvetlen oka pedig egy házkutatás volt, amelyet az indiai szövetségi nyomozóhatóság foganatosított a főminiszter irodájában.

Az indiai központi nyomozóiroda, a CBI egy neve elhallgatását kérő tisztviselője ugyanakkor azt mondta, hogy nem Kedzsrival, hanem a delhi kormányzat főtitkára, a korrupciós vizsgálat alatt álló Rajendra Kumar irodáit kutatták át. A kormány pedig azt közölte, hogy a CBI független szervezet, amelyet a kormányfő nem utasíthat semmire. Erre reagálva Kejrwval hazugnak nevezte a nyomozóhatóságot és a kabinetet, és folytatta a vádaskodást a Twitteren.

A központi kormány és a delhi vezetés azóta hadakozik egymással, hogy februárban Kejriwal korrupcióellenes pártja, az Egyszerű Emberek Pártja (AAP) súlyos vereséget mért Modi  BJP-jéra. Kejriwal szerint Modi azóta megpróbálja szabotálni a fővárosi vezetés munkáját, és meg akarja akadályozni, hogy országos politikai mozgalmat építsen ki helyi sikereire támaszkodva.
A kabinet ezzel szemben az AAP vezérét vádolja azzal, hogy a kormányfő heves és alaptalan bírálatával próbál reklámot csinálni magának, illetve hogy a kabinetre akarja kenni a városvezetés hibáit.

A házkutatás során egyébként jelentős mennyiségű készpént találtak külföldi valutában az irodában – ami ismét felveti azokat a vádakat, amelyeket már a választási kampány idején is megfogalmazott az indiai jobboldal, hogy Kejriwal mozgalmát valójában külföldről finanszírozzák. Vezetői pedig a hinduság aláásásán dolgoznak Indiában. Ha bebizonyosodik, hogy a pénz tényleg nem igazolt forrásból származik, az nem csak ezeket a pletykákat erősítheti, hanem Kejriwal korrupcióellenes mítoszát is rombolhatja. Aminek már az sem tett jót, hogy nemrég, miután  Bihar államban a BJP-ellenes nagykoalíció nyert, Kejriwal a korrupciós bűntényekért jogerősen elítélt Lalu Prasad Yadavval szelfizgetettt, akit a teljes indiai sajtó az ország legkorruptabb politikusaként emleget.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez