Ahol pár éve még halállal büntették a focit

Ráadásul pont egy kupa döntőt lehet majd a képernyő előtt végig izgulni Szomáliában, ahol pár éve még halál járt ha valaki labdába mert rúgni vagy éppen műholdas antennán keresztül külföldi meccset mert nézni.

„Hatalmas áttörés számunkra” – jelentette ki Abdiqani Said Arab a Szomáliai Labdarugó Szövetség elnöke, miután bejelentette, hogy az ország történetében először fognak élő labdarugó mérkőzést közvetíteni a TV-ben.

Bármennyire is hihetetlen, de a világ legnézettebb és legnépszerűbb sportját korábban halálbüntetéssel sújtották a polgárháborúba süllyedt kelet-afrikai országban, amikor még a radikális iszlamista al Shabab uralta  a fővárost. Nemzetközi összefogásnak köszönhetően a lázadókat az elmúlt években sikerült kiszorítani és a központi vezetésnek többé-kevésbé sikerült konszolidálnia hatalmát Szomáliában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy véget ért volna a több mint 20 éve tartó polgárháború.

„Ez egy komoly próbatétel lesz számunkra” – mondta Said Arab az SZLSZ elnöke, aki hozzátette, hogy, ha a mostani „vállalkozásuk” sikeres lesz, akkor azon lesznek, hogy a jövőben folyamatossá tegyék az élő közvetítéseket.

Most hétvégén fogják lejátszani Szomália legrangosabb kupájának döntőjét, a Da’ud Kupát, amit a hadsereg csapatának számító Horsees SC és a rendőrség csapatának tekintett F.C Heegan fog lejátszani. A kupát egyébként Da’ud tábornok tiszteletére és emlékére  hozták létre 1972-ben és próbálják azóta minden évben megszervezni.

_87241963_34bf3dc6-2f95-4a18-82f8-f1a0aaf60ec0

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez