Nemzetközi tiltakozás Nicki Minaj angolai fellépése ellen

Főként emberjogi szervezetek szólították fel a híres amerikai rappert, hogy mondja le koncertjét, mert az angolai kormány rendszeresen megsérti és semmibe vesz az alapvető emberi jogokat.

A Human Rights Foundation (HRF) jelezte, hogy Nicki Minaj kifizetésére szánt pénzt az angolai kormány korrupciós ügyletekből finanszírozná. A civilszervezet arra is emlékeztetett, hogy Angola egyik legnépszerűbb rappere, Luaty Baurai június óta börtönben ül: azzal vádolja őt az ország vezetése, hogy puccsot próbált szervezni Dos Santos elnök ellen. Az angolai énekes mellett 14 politikai aktivistát is fogva tartanak hasonló vádakkal.  A HRF szerint az amerikai énekesnő fellépése „nem lenne helyén való”, ezért arra kérik őt, hogy mondja le karácsonyi koncertjét.

Eduardo Dos Santos elnök Afrika egyik legrégebben hatalmon lévő vezetője.  A Dos Santos családot pedig az eltelt 40 éve során hihetetlen vagyonra tett szert.  A Transparency International ezért nem véletlenük helyzete fel Dos Santos elnököt a világ legkorruptabb vezetőinek listájára, amin a 15-dik helyet foglalja el.

Egyébként nem ez az első eset, hogy civilszervezetek nekiesnek híres énekeseknek, amiért jó pénzért elmennek olyan országokba előadni, ahol kőkemény diktatúra működik. Jennifer Lopez 2013-ban Türkmenisztánban énekelte el a Happy Birthday-t a türkmén elnök tiszteletére, akit az emberi jogok szisztematikus megsértésével vádolnak. Nelly Furtadó pedig 2011-ben csapta ki a biztosítékot, amiért 1 millió dollárért adott privát koncertet Kadhafi és családja számára.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez