Békefenntartók érkezhetnek Burundiba

Ötezer békefenntartó Burundiba küldésére tett javaslatot az Afrikai Unió (AU) a szervezet egy olyan szabályára hivatkozva, amelynek értelmében az érintett ország vezetőjének nem kell a hozzájárulása a katonai beavatkozáshoz – közölte egy diplomata forrás, aki jelen volt az afrikai intézmény Burundiról szóló csütörtök esti tanácskozásán.

“Felhatalmazást adtunk egy 5000 főt számláló békefenntartó erő Burundiba vezénylésére, amelynek a feladata kiterjed a civilek védelmére” – mondta a diplomata a Reuters brit hírügynökségnek.

A burundi elnöki hivatal, amely korábban elutasította a békefenntartó missziókat, egyelőre nem reagált az unió határozatára. Pierre Nkurunziza elnöknek 96 órája van a javaslatra választ adni, amit az AU béke és biztonsági tanácsa feltehetően elfogad a következő napokban. Burundiban erőszakhullám tombol április óta, amikor is Pierre Nkurunziza elnök bejelentette: harmadszor is indul az elnökválasztáson.

Tette ezt az alkotmány és az ország békéjét tíz éve szavatoló arushai megállapodásban foglaltak ellenére, amely két ciklus kitöltését teszi lehetővé az államfőnek. A júliusi választást – amelyet az ellenzék bojkottált – Nkurunziza megnyerte.

A hónapok óta tartó zavargásokban több mint 200 ember meghalt, és több mint 200 ezren elmenekültek az országból.

Az Afrika keleti részén található parányi országot 1962-es függetlenné válása óta sújtják a 10,7 milliós lakosság 85 százalékát kitevő hutuk és a 14 százalékos arányban jelen lévő tuszik közötti erőszakcselekmények.

Burundi a világ legszegényebb államainak egyike, a lakosság csaknem háromnegyede alultáplált. Bár a Világbank szerint már kezd érződni az országban a politikai és gazdasági reformok jótékony hatása, a rossz gazdálkodás és a korrupció a fejlődés útjában áll.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez