Gázrobbanás egy nyolcemeletes panelházban – videóval

Tizenegy ember megsérült, nyolc eltűnt az oroszországi Volgográdban történt tragédiában.

A tizenegy sérültet, köztük két gyereket és egy idős asszonyt kórházban ápolják. Három embernek súlyos az állapota. A két gyermek – egyikük öt,  másik hét éves – nincsenek életveszélyben – közölte a moszkvai egészségügyi minisztérium szóvivője, Oleg Salagaj.

A régió kormányzója, Andrej Bocsarov az Interfax hírügynökségnek azt mondta: nyolc ember sorsa még ismeretlen – írja a hirado.hu.

Az orosz Rendkívüli Helyzek Minisztériuma szerint még viszgálják, hol volt a robbanás pillanatában, az egyelőre eltűntként kezelt nyolc ember azonban – mint a tárca hozzátette –  a robbanás által legsúlyosabban érintett három lakásban éltek.

A robbanás helyi idő szerint dél körül történt a nyolcemletes épület hetedik emeletén Volgográd északnyugati részén. A helyszínen készült fotók tanúsága szerint a légnyomás letépte az épület tetejét. A robbanás után tűz ütött, ki, amit csak késő délutánra sikerült eloltani.

Dmitrij Ulanov, a Rendkívüli Helyzek Minisztériuma regionális képviseletének szóvivője szerint elképzelhető, hogy többen a romok alatt rekedtek. Orosz hírügynökségek különböző forrásokra, köztük a helyi mentőkre hivatkozv arról számoltak be, hogy négy ember került csapdába a romok alatt.

A robbanásban 36 lakás lakhatatlanná vált, ezzel mintegy 100 ember elhelyezéséről kell gondoskodni.

A gázrobbanások gyakoriak Oroszországban, ugyankkor az utolsó, több emberéletet követelő baleset 2012 februárjában történt, amikor tíz ember halt meg Astrakhan városában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez