Civileket és fegyvereseket menekítenek Szíriából

A libanoni vöröskereszt buszokat és mentőautókat küldött hétfőn a szíriai Zabadániba, hogy az ENSZ-közvetítéssel létrejött megállapodás értelmében elszállítsák a szíriai kormánycsapatok ostroma alatt álló városból az ellenzéki fegyvereseket, köztük sebesülteket – közölték a városban tartózkodó ellenzéki források. Szíria más részén is történik hasonló akció, Idlíbb tartományban viszont síita harcosok távoznak két faluból Bejrútba.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) elnevezésű emigráns ellenzéki szervezet szerint a még szeptemberben kötött megállapodás keretében 129 harcost és civilt visznek el a libanoni határon fekvő, túlnyomórészt szunniták lakta Zabadániból Bejrútba, ahonnan repülővel utaznak tovább Törökországba a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) felügyelete mellett. Zabadáni súlyos károkat szenvedett, amikor júliusban a szíriai kormányerők a velük szövetséges Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezettel együtt támadást indítottak elfoglalására.

A város evakuálásával egyidejűleg, ugyancsak az OSDH közlése szerint, 338 civilt menekítenek ki a nagyrészt a felkelők kezén lévő északnyugat-szíriai Idlíb tartománynak a kormányhadsereg ellenőrzése alatt maradt két utolsó, síita falujából, Fuából és Kefrajából. Őket a török határra szállítják, ahonnan repülőgéppel utaznak tovább Bejrútba. Az utóbbi időben nemzetközi közvetítés mellett több hasonló akció is történt Szíriában. Nemrég a felkelők az ENSZ égisze alatt létrejött megállapodás értelmében a közép-szíriai Homsz városából vonultak ki.

A Törökországba induló – javarészt szunnita – fegyveresek később visszatérhetnek az ellenzéki erők kezén lévő területekre, vagy maradhatnak gyógykezelésük idejére – hangzott el a tárgyalásokhoz közeli ellenzéki forrásból, amely hozzáfűzte: a síita fegyveresek pedig a szunnita lázadó csoportok ellenőrzése alatt álló területekről vonulhatnak el Libanonba, ahol a Hezbollah viseli további gondjukat.

Ali Haidar, a megbékélési ügyek szíriai minisztere hétfőn úgy nyilatkozott a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez köthető al-Manar televíziós csatornának, hogy várhatóan a síita harcosok is visszatérnek majd Szíria más területeire.

(Fotó:sana.sy)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez