Hamarosan épül a Szingapúr – Peking szuperexpressz

Hat év, és akár 250 kilométer per órás sebességgel roboghatunk a dél-kínai Kunmingból egészen Szingapúrig – ami nem csak nekünk, potenciális turistáknak lesz majd iszonyatosan jó, de a térség gazdaságának is.

Egyszerre három vasúti pálya is épül. A kiindulópontjuk Yunnan tartomány központja, Kunming, és a végpontjuk, a thai főváros, Bangkok megegyezik, de három különböző útvonalon haladnak majd. A legrövidebb Laoszon keresztül éri el Thaiföldet és a Nong Khai-i határnál lépi át majd a határt. Innen szinte egyenesen halad majd délnek, Bangkoknak.

Kínai gyártmányú CRH2G  kocsik haladnak majd a vágányokon, amelyeket szintén kínai, HXD3B és C mozdonyok húznak. A tehervonatok 120, a személyvonatok az induláskor 180 km/h sebességgel haladnak majd, ezt növelik meg később 250 km/h-ra, ha minden jól megy. Így első körben kevesebb mint négy, a sebességnövelés után három óra lesz az út Bangkoktól az északi határig. Ez a jelenlegi vonatokkal közel nyolc óra.  Ha elkészül a további vágányszakasz is, nem csak Laosz fővárosa, a határhoz igen közel fekvő Vientiane lesz  nagyságrendekkel közelebb Bangkokhoz, hanem Laosz leső számú turisztikai látványossága, Luang Prabang is – ahová most csak repülőgéppel, vagy nagyon fáradságos, hosszú úton, kocsival-hajóval lehet eljutni.

Az építési munkák (sok halasztás után) májusban már el is kezdődnek, és a tervek szerint 2020-ra már a kínai-laoszi határig érnek majd a vágányok. Onnan van még egy közel 550 kilométeres szakasz Kunmingig, amit a kínaiak maguk építenek majd meg. Itt pedig – a tervek szerint  –  a vonal bekapcsolódik a kínai nagysebességű hálózatba.

________________________tht

A thai szakaszon arról megállapodott már a két kormány, hogy a munkákat hogyan osztják fel –  a thaiok építik majd a pályát, és végzik a mérnöki munka nagyobb részét, illetve ők biztosítják az áramellátást. A kínai cégek végzik majd a hegyi szakaszokon a pályaépítést, ők építik a hidakat és alagutakat.  A legnagyobb vita – továbbra is – a terv finanszírozása körül van. (A thai belpolitikai csatározások mellett ezért is húzódott évek óta a projekt.) A kínaiak 2,5%-os kamatozású kölcsönt szeretnének adni, a thai kormány 2%  körül szeretné tartani a kamatokat.  Ennek ellenére a két kormány úgy látja, hogy az építkezés indulásáig megoldják ezt a kérdést is.

Ez a vonal azonban csak egy része az ambíciózus tervnek. Két másik pálya is összeköti ugyanis Bangkokot majd Kínával. Az egyik keletre kerül majd – Vietnamon és Kambodzsán keresztül. Itt is hamarosan megkezdődik a munka, és gyorsabban is fog haladni, hiszen a vietnami szakasz már jelentős részt megvan, bár komoly korszerűsítésre szorul.  A harmadik vonal Mianmaron keresztül halad majd, Rulinál lépi át a határt, útba ejti  Dawei kikötőjét, és Yangont az ország fővárosát is.

Bár a turisták is örülni fognak, hogy vagy száz évet lép előre a burmai vasút, a lényeg mindhárom vonal esetében a kínai áruk jobb, gyorsabb, biztonságosabb terítése a térségben és a kikötőkben.

A vonal Bangkokban csatlakozik majd ahhoz a délnek vezető pályához, amely  Dél-Thaiföldön és Malajzián keresztül egészen Szingapúrig vezet. Ahhoz persze, hogy ezen is a kínai szuperexresszek járjanak, ezt a pályát is minimum korszerűsíteni kell.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez