A saját vizeletét árulta – megbüntették

Szaúd-Arábiában bezárattak egy tevepisit áruló boltot. Kiderült ugyanis, hogy a tulajdonos a saját vizeletét keverte a palackokban kínált nedűhöz.

A kis boltból, a királyság dél-nyugati részén 70 palack italt el is vittek a hatóság emberei.

Szaúd-Arábiában régi hagyománya van a tevevizelet fogyasztásának – emlékeztet a Daily Mail. Évszázadok óta isszák a “csodaszert” azok, akik egészségük helyreállítását várják tőle. De a bizarr “termék” a szépségápolásban is szerepet játszik, erről ITT már írtunk.

A tradíció állítólag a hadíszból ered, ami a Mohamed próféta életéről és tanításairól szóló, szájhagyomány útján fennmaradt tudnivalók gyűjteménye. Eszerint néhány ember az ukl és az uraina törzsekből Medinába érkezett, és a klíma megbetegítette őket. Így a próféta elrendelte, hogy nőstény tevék tejével és vizeletével gyógyítsák magukat.  Így is tettek, és újra egészségesek lettek.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete szerint ugyanakkor aggályos a tevevizelet fogyasztása. A WHO júniusban figyelmeztetést is adott ki, mert attól tartott, hogy a MERS-vírus terjedésében is szerepe lehet a dolognak. Konkrétan úgy fogalmazott, hogy be kell tartani a higiéniai szabályokat, az embereknek kerülniük kell a nyers tevetej és tevevizelet fogyasztását.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez