ISIS kézikönyv: hogyan bánjunk a szexrabszolgákkal?

Az Iszlám Állam teológusai kifejezetten részletes útmutatást adtak ki arról, hogy a szexrabszolgáknak eladott nők “tulajdonosai” hogyan élhetnek a jogaikkal, és kikényszeríthetik-e erőszakkal a vágyaik kielégítését. Az iszlám teológusai szerint ugyanakkor ellentétes a vallással a rabszolgatartás.

Az útmutatót, egy sor más dokumentummal együtt az amerikai különleges műveleti erők szerezték meg akkor, amikor rajtaütöttek Szíriában az ISIS egyik vezetőjén. A Reuters által most publikált szabálygyűjtemény arra is rávilágít, hogyan akarják az iszlamisták visszaállítani azokat a sok évszázados tanokat, amelyek igazolják a szexuális rabszolgaság intézményét.

De most nézzük a konkrétumokat. A családi kötelék, úgy tűnik, nagy súllyal esik a latba.

Apa és fia nem hálhat ugyanazzal a rabszolgával, mint ahogy választani kell a rabszolga anya és a lánya között is. Mindkettőjük párhuzamos “használata” tilos. Az viszont nem, hogy többen osztozzanak egy nőn, ha az közös tulajdonban van.

A 2015. január 29-én kiadott 64-es számú fatva összesen 15 rendelkezést tartalmaz, részletesen. A már említettek mellett például azt, hogy

könyörületesnek, kedvesnek kell lenni a női rabszolgákkal, nem szabad megalázni őket, és tilos olyan munkát rájuk kényszeríteni, amit nem bírnak elvégezni.

És nem szabad őket eladni olyan embernek, akiről tudni lehet, hogy rosszul bánna velük.

eladás

A Princeton Egyetem vezető ISIS-szakértője, Cole Bunzel szerint mindez némiképp árnyalja az eddig ismert képet, azt mutatja, hogy az iszlamisták vezetői bizonyos értelemben odafigyelnek a női rabszolgákra. A tiltások nem jelentik azt, hogy a bennük említett dolgok valóban megtörténtek, például hogy apa és fia osztozott egyazon lányon. De ő arra tippel, hogy a felsorolt erőszakos cselekedetek közül néhány bizony valóban megesett.

Az ENSZ és az emberi jogi csoportok azzal vádolják az ISIS-t, hogy lányok és asszonyok ezreit rabolták el és erőszakolták meg a tagjai, köztük 12 éveseket is, főleg az észak-iraki jazidi népcsoportból.

Sok ilyen rabszolgát jutalomként a harcosok kapnak, másokat meg eladnak, pénzért.

Egy ilyen kiszabadult szexrabszolga vallomásáról korábban mi is írtunk, ITT.  De Korán-verseny díjaként is kínáltak fiatal nőket, erről meg ITT olvashatnak.

Az ezeréves kairói Al-Azhar Egyetem iszlám teológiai tanszékének dékánja, Abdel Fattah Alawari azt mondja: az Iszlám Államnak semmi köze az iszlámhoz, szándékosan félreértelmezi a sok évszázados tanításokat és magát a Koránt.

A vallás ugyanis nemhogy bátorítana a rabszolgatartásra, inkább véget vetne annak.

“Az iszlám a rabszolgák felszabadítását hirdeti, nem a rabszolgaságot. A rabszolgaság adott volt, amikor az iszlám megjelent. A judaizmus, a kereszténység, a görögök, a rómaiak, a perzsák mind gyakorolták, és az ellenségeik asszonyait szexrabszolgává tették. Az iszlám ezt gyűlöletesnek tartotta, és a fokozatos felszámolását tűzte ki célul.”

2014 szeptemberében a világ több mint 120 iszlám hittudósa nyílt levélben cáfolta az ISIS vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak azokat az “érveit”, amelyekkel a vallásra hivatkozva próbálta igazolni a terrorszervezet cselekedeteit. A hittudósok külön kitértek arra, hogy a rabszolgaság visszaállítását tiltja az iszlám.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez