Nincs pénz, nincs suli Gabonban

Egy hónapig tartó sztrájkot hirdettek a tanárok, mert fizetésük mellett a beígért bónuszukat sem kapták meg az államtól.

Rohadt nehéz az élet Gabonban, ahol a pedagógusok lassan három hónapja nem kaptak fizetést –  ezért nem véletlen, hogy felfokozott hangulatban követelik elmaradt juttatásaik azonnali kifizetését a kormánytól. A sztrájk miatt országszerte bezártak az iskolák, aminek a diákok sem örülnek. 2015 februárjában ugyanis hasonló események zajlottak le az országban, akkor ez több mint három hónapig tartott. Ezért az egész oktatási évet törölni kellett, ami a diákokat sújtotta a legkellemetlenebbül.

Az egyik legnagyobb gaboni pedagógus szakszervezet elnöke, Simon Ndong Edzo azt mondja, hogy a tanárok elégedetlensége azért sem alaptalan, mivel a korábban aláírt megállapodások közül semmit sem teljesített a kormány. A 2015-ös sztrájk után a kabinet ugyanis megígérte, hogy új bérezési rendszert vezet be, ami az új bértábla mellett juttatásokat is tartalmaz. A tanárok munkáját és teljesítményét is mérnék, ez alapján számítanák ki a bérüket és a bónuszokat. Ebből természetesen semmi sem valósult meg – tette hozzá Edzo, aki elmondta, hogy a szakszervezet most új követelésekkel fog előállni, hogy megszorongassa a kormányt.

A pedagógusok azonban jelezték, hogy előbb a korábbi, elmaradt kifizetéseket szeretnék rendezni a kormánnyal, és csak ezután hajlandók átallni az új rendszerre. A kormány azonban hallgat. A diákok pedig el szeretnék kerülni, hogy még egy évet elveszítsenek, ami még nehezebb helyzetbe sodorná őket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez