Ilyenek a börtönök Kamerunban – helyszíni tudósítás
A kameruni börtönökről egyik kollégám mesélt, aki két hónapig ült Wumban (Északnyugat-Kamerun), a városi fogdában. Őt lopással gyanúsították, a gyanú alapján elzárták, az ügyet két hónapig vizsgálták, majd felmentették és elengedték. Másik kollégám, akit okirathamisítással vádoltak, inkább öngyilkos lett, mintsem bezárják, ugyanis legtöbb esetben a gyanúsított a fogdából védekezik, és csak akkor engedik szabadlábra, ha ártatlannak bizonyul, vagy ha letöltötte büntetését.
Hogy pontosabb képet formálhassak a kameruni börtönállapotokról, az Esuhoz legközelebb eső fogdába, a wumi börtönbe látogattam.
A tiszta, rendezett, U alakú udvart veteményesek és épületek határolják. A börtönnek jelenleg 99+12+3 lakója van. Két vályogtéglafalú épület összeomlott, meséli a szolgálatos börtönparancsnok, falait kimosta az eső, ezért kellett 99 foglyot egy kb. 100 négyzetméternyi hálóba zsúfolni. Két fogolynak jut egy ágy, de így sem elég a hely, többen közülük a csupasz betonon alusznak. A hálóhoz egyetlen illemhely tartozik, az ürülék elvezetése száraz évszakban könnyen megoldható, viszont esős évszakban elárasztja az udvart. Amikor épp nincs áramszünet, akkor vizet a városi hálózatból kapnak, ellenkező esetben az udvaron lévő kútból szivattyúznak. Most éppen hetek óta nincs villanyáram, és a szivattyú is elromlott, ezért az udvaron álló két, nagyjából százliteres tartály vizét nem használják másra, mint ivásra és főzésre, így két hete tisztálkodásra nem jut egy cseppnyi víz sem.
A kisebb épületben komfortosan lehet élni; ez a 12 idősebb rabé. Ezt az épületet, hogy a vályogtéglafalat megerősítsék, levakolták, majd kívül-belül lefestették, a kb. 30 négyzetméternyi hálóban mindenkinek saját bambuszágya van. Az időseket védeni kell, magyarázza a parancsnok, a fiatalabbak gúnyolódásától, és az egészségük is több figyelmet kíván.
A 3 nő külön zárkában van; ennek beltere tisztábbnak, lakhatóbbnak tűnt, mint sok, általam látogatott család otthona. A zárka külön kis udvarra néz; ottjártamkor a három nő éppen ebédet főzött.
A nagy, közös férfiháló bambuszmennyezetéről egy kábelen lóg az egyetlen égő; hogy ez tűzveszélyt jelenthet, azzal a parancsnok is egyetért, de ilyen még nem fordult elő. És kábeles öngyilkossági kísérlet sem, teszi hozzá, mint aki gondolataimban olvas.
A rabok naponta egyszer kapnak enni: fufut vagy rizst. Hetente kétszer van látogatási idő, akkor ezt pótolhatják a látogatók; akinek nincs látogatója, annak marad a napi egyszeri étkezés.
A börtönorvos a rendelőt mutatja: az egyetlen bútordarab az íróasztal, de ha nagyon szükséges, akkor behoznak egy-két ágyat. Saját forrásból csak a sürgősségi ellátásra futja, a könnyű és középsúlyos esetek megoldásához viszont ennyi elég. Hasmenés, malária, ez a két leggyakoribb betegség, a súlyosabb betegek kezelési költségét a család állja, az egyedülállóknak pedig összepótolnak a börtönőrök és a börtönorvos. A nagyon súlyos betegeket kórházba viszik; ez ritkán fordul elő, mert a kórházból a legnagyobb a szökési lehetőség.
Ülnek itt lopásért, csalásért, hamisításért leginkább, de emberölésért is. A húsz év körüli fiatalembert például egy szarvasmarha ellopásáért ítélték hét évre.
A börtön saját veteményesét a foglyok művelik meg; ez a munkaterápia. Sportolni (foci) naponta lehet. A bamendai börtönben iskola is van saját oktatókkal, meséli a parancsnok; ott az írástudatlanokkal foglalkoznak. A legnagyobb gondot a rehabilitáció jelenti, mert a hontalanok, a család nélküliek, a korán árván maradtak kényszerülnek leginkább lopásra és egyéb bűntettre, és börtönéveik letöltése után szinte lehetetlen visszaintegrálni őket a társadalomba. Ez jelenti a legnagyobb problémát, summázza, mert vagy visszaeső bűnösökké, vagy szervezett bűnöző csoportok tagjaivá válnak.
Turóczi Ildikó