Itt az ideje Japán legszebb popsijára szavazni

Végre egy picit hull a hó, bár ezt van, aki szereti és van, aki kevésbé. A szép popsinak azonban mindig van aktualitása. Megkezdődött egy szavazás, ahol eldől: melyik fenék Japánban a legszebb?

Az alkohol szerelmesei igen hálásak lehetnek a High Sour márkának, amely 1980 óta kínálja igen népszerű italait. Az ital alapvetően szódavíz, gyümölcslé és sócsú (焼酎), azaz japán égetett szesz keveréke.

126_129_7

Mindazonáltal a mellek szerelmesei is hálával tartoznak a márkának, hiszen miközben a női mell, mint olyan, igen közkedvelt testrész Japánban, a High Sour rendszeresen teszi azt központi témájává marketingkampányai során. Nemcsak italukat reklámozták jó nagy mellekkel korábban, de most „gyönyörű popsik” témájú naptárt is kiadtak, hogy legyen miben gyönyörködni.

bs-1

A Bishiri névre keresztelt naptár egy több, mint 330 ezer női popót ábrázoló gyűjteményből készült, állítólag. A végső döntést azonban, hogy melyik a legszebb fenék, az emberekre bízzák. Egészen január 31-ig lehet szavazni a személyes kedvencekre, összesen 18 versenyzőre. Ebből 13 tompor szerepel is az ominózus naptárban, ezen kívül további 5-öt adtak hozzá a versenyhez az interneten.

sdvfdfgdfgf

A szavazólap megtalálható IDE kattintva, azonban sajnos csak japán nyelven elérhető. A szavazással egyébként nyerni is lehet: speciális új termékeket és kedvezményeket osztanak szét. A szavazólapon még a korosztályt is meg kell adni: a szavazás 20 évesekkel indul, ez ugyanis a jogi felnőttkor kezdete Japánban. A 80 vagy a fölötti korcsoport lehetősége pedig arra utal, hogy soha senki nem túl öreg ahhoz, hogy értékelni tudja a jó italokat, vagy a szép női sejhajokat.

Na jó, merüljünk el a lényegben. Íme, a 18 versenyző.

bs-2 bs-3 bs-4

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez