Párizsi merényletek – Afrikába vezetnek a szálak

A lassan két hónappal ezelőtti párizsi merényletek sok szála még mindig tisztázatlan. Nem ismert az összes merénylő személyazonossága, és nem tudjuk, miért nem voltak képesek előre jelezni a támadást az európai titkosszolgálatok. Most már legalább azt tudjuk, kik vezették nyomra végül a franciákat.

Abdelhak Khiame, a marokkói Központi Igazságügyi Nyomozó Iroda igazgatója  kedden  hozta nyilvánosságra, miben, hogyan segítették ők a francia hatóságok munkáját a párizsi merényletek utáni nyomozásban. És, mint kiderült, ez nem is kevés – sőt. “A merényletek után Marokkó jelezte, hogy a terroristáknak a belgiumi Mollenbeekben vannak kapcsolataik, … ugyanakkor arról is informáltuk a franciákat, hogy az általunk gyűjtött titkosszolgálati információk szerint a merényletek kitervelője, Abdelhamid Abaoud még mindig Párizsban, Saint Denisben tartózkodik.”

Vagyis az a látványos kommandóakció, amelyben a francia terrorelhárítók  lecsaptak az Abaoud-családra, alapvetően marokkói segítséggel jött létre. Sőt, az is kiderült, hogy az afrikai ország titkosszolgálata már korábban rendelkezhetett információkkal Abaoudról, tekintve, hogy testvérét, Yassine-t már egy hónappal a merényletek előtt (október 10-én pontosan) lefogták, amikor családlátogatásra hazatért Marokkóba, mondván: “terrorista családból származik”. Az is kiderült, hogy a párizsi merényletek kitervelőjét, Abdelhamid Abaoudot, az idősebb testvért, a múlt évben már távollétében 20 évre ítélték Marokkóban, mert az Iszlám Államnak dolgozott toborzóként, és – többek között – akkor 13 éves öccsét is Szíriába csábította. Younes, a kistestvér, állítólag most is ott van, és komoly posztot tölt be a terrorszervezetben.

Khiame büszkén jelentette be, hogy “olyan információkat adtak át a francia hatóságoknak, amelyek további súlyos merényleteket előztek meg”. Kijelentését francia részről is megerősítették, még ha néven nem is nevezték Marokkót – Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter elismerte, hogy “egy nem európai ország” titkosszolgálata vezette el őket Abaoud búvóhelyéhez.

Az események óta folyamatosan komoly kritikák érik az európai titkosszolgálatokat, amiért képtelenek voltak előre jelezni és megakadályozni a vérengzést. Az pedig, hogy az elkövetők felleléséhez is csak Európán kívüli (arab) titkosszolgálatok segítségével jutottak el, csak további erősíti a képet arról, hogy mennyire kiszolgáltatott Európa.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez