Hullanak a férfiak a drogháborúban

A mexikói drogháború csúcspontján annyi gyilkosság történt, hogy – egy friss tanulmány szerint – hónapokkal csökkentek a mexikói férfiak életkilátásai. Sokan közülük nem érik meg az öregkort.

Az amerikai Health Affairs folyóiratban kedden megjelent tanulmány azt állítja, hogy a mexikói férfiak életkilátásait Mexikó legtöbb államában elsősorban az egyre több gyilkosság rontotta, a nőknél pedig lelassította az élettartam növekedését.

Pedig 2005 előtt már egészen jó volt a helyzet. Mexikóban 1940 és 2000 között folyamatosan javultak a lakosság életkilátásai, minden évtizedben átlagosan négy évvel nőtt az átlagos élettartam. Az egészségügyi programoknak köszönhetően javult az emberek egészsége is, ez is meghosszabbította az életüket.

Csakhogy a 2005 és 2010 között magasba szökött bűnözés jelentősen visszavetette a korábbi eredményeket. 2005-ben még csak 9,5 meggyilkolt ember jutott 100 ezer főre, ám 2010-ben ez a szám már 22 fölé ugrott. 2014-re tapasztalható volt némi javulás: minden százezer mexikóiból 16 embert öltek meg.

A tanulmány készítői arra jutottak, hogy 2000 és 2010 között a mexikói férfiak életkilátásai hattized évnyivel csökkentek. 2014-ben a férfiak átlagéletkora 72 év volt, és emiatt aggódnak a szakértők.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez