Biden szerint lehet elnök Trumpból – de reméli, hogy nem lesz

“Igen, megtörténhet” – mondta Joe Bidennek hétfő este Donald Trump elnökké választásának esélyeiről egy hétfő esti interjúban, amelyet élőben közvetített az NBC televíziós csatorna.

Donald Trump még mindig óriási előnnyel vezeti a republikánus jelöltségre pályázók listáját, és az “elnökcsináló” iowai választásig már csak további 3 hetet kell kihúznia.

“Ha valamilyen okból mégis megválasztanák, – és remélem, hogy ez nem történik meg, hiszen fundamentálisan különböző nézeteket vallunk – abban reménykedek, kicsit komolyabban veszi majd a feladatokat, időt és energiát fordít arra, hogy megtanulja, mitől működik Amerika. Emellett belpolitikai és külpolitikai kérdésekben is bővíteni kellene a tudását. Lássuk be, hosszú út áll előtte.”

Az egyik feltett kérdésben a riporter azt firtatta, hogy Biden szerinte milyen hatással lesz a demokráciára Trump elnöksége.

Az alelnök kifejtette: “A demokrácia alapja a nyitottság, bárki felszólalhat, figyelni fognak rá. Fölösleges előre ilyen ítéleteket hozni. Trump egy megosztó személyiség, ezt még ő is elismeri. Egy ilyen erősen megosztó elnök pedig nem tenne jót az Egyesült Államoknak.”

Joe Biden amerikai alelnökről korábban olyan hírek szállingóztak, hogy ő is harcba szállna a jelöltségért, de végül úgy döntött, inkább csak kívülállóként nézi végig a választási maratont.

Trump közben tovább borzolta a kedélyeket, mikor kidobatott egy némán tüntető muzulmán nőt a péntek esti dél-karolinai gyűléséről. A nő “Salam, békével jöttem” feliratú pólóban volt, és spontenaitását illetően erősen megoszlanak a vélemények.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez